Felvásárolták a mártélyi Rosmarint, félmilliárdos osztalékot vett fel a külföldi tulajdonos

A mártélyi Rosmarin Zrt.-nél tulajdonosváltás történt: a nyilvános cégadatok szerint a brit Scrub Daddy Europe Ltd. által 2022 végén alapított Scrub Daddy Eastern Europe Kft. lett a fő tulajdonos a társaságban 2023. március 31-től. 

2020-ban mintegy 2 milliárdos árbevétel mellett 313 milliós adózás utáni nyereséget ért el a tisztítószer és műanyag csomagolóeszköz gyártó cég, 2021-ben már 3,1 milliárdos forgalom mellett a tiszta profit megközelítette a 640 millió forintot. A tavalyi éve még ennél is jobban sikerült a társaságnak.

A plasztik üzemet bővítették új csarnokrésszel. A megnövekedett vevői igények kielégítésére több gépet állítottak üzembe. Hogy még inkább környezetbarát legyen a cég, egy napelemes kiserőmű beruházást is megvalósítottak – olvasható a vállalkozás nyilvános beszámolójában.

2022-ben 4,5 milliárd forint volt az árbevételük, ebből közel 4,4 milliárd külpiaci értékesítésből származott. A társaság adózás utáni eredménye 702 millió forint volt. Idén félmilliárdos osztalék kifizetéséről döntött a tulajdonos. Az új tulajdonos, a jelenleg 141 főt foglalkoztató mártélyi üzemet ugyanis felvásárolta a brit Scrub Daddy Europe Ltd.

Az Aaron Krause által alapított anyacég, a Scrub Daddy nettó vagyona 310 millió dollár volt 2023-ban.

A Rosmarin Zrt.-nek több kérdést is küldtünk mártélyi fejlesztési terveikkel kapcsolatban, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk válaszokat.

felvásárlásMártélyRosmarin