Félig már felállványozták az Emlékpontot

A kihelyezett felirat szerint az eredeti főkivitelező javítja majd az épületet. A szakemberek a múlt héten a helyszínen egyeztettek.

Az Andrássy úti kisállatboltnál kihelyezett tábla megerősítette a korábbi szalagos kordonon olvasható figyelmeztetést, teljesen lezárták a gyalogosforgalom elől az Emlékpont előtti járdaszakaszt. Ezt – ellenben a korábbi szalagos megoldással -, már ki sem lehet kerülni, az épület ezen részén már teljesen elkészült az állványozás, míg a Kaszap utcai oldalán ma délelőttig csak félig. A munkálatokat egyébként tegnap kezdték.

Érdemes komolyan venni

Az állami kezelésben lévő épülethez azért kell ismét hozzányúlni, mert nem volt elegendő, hogy 2020-ban leszedték róla a lepotyogóban lévő , fényes fémből készült 30 kilós takarólapokat (s menesztették közben a Lenin-szobor mását), de a borítás helyére tett vászonfóliát is kikezdte, majd darabokra szaggatta a szél ez év elején. És még azon a fémrudak némelyike is engedni látszott a gravitáció hívásának, melyekhez utóbb a takaróvászont rögzítették.

A Kaszap utca felől ,ég alig van állvány, az Andrássy felől már készen áll

Azaz a kivitelezők – az önkormányzat kezdeményezésére – elhárítják az életveszélyes helyzetet. Hogy az Emlékpont melletti konténerben tárol fémlapok most visszakerülnek-e a helyükre egyelőre nem derült ki.

állványEmlékpontépítészmestervásrhely