Fatörzset ásott körbe 90. születésnapja másnapján a vásárhelyi Németh Jani bácsi

Pénteken családja, unokái és dédunokái körében ünnepelte 90. születésnapját Kaptár utcai otthonban Németh János, akit a jeles évforduló alkalmából ma a város nevében köszöntött Gyöngyösi Ferenc alpolgármester, aki kézbesítette a miniszterelnök köszöntő oklevelét is.

Jani bácsi születésnapja másnapján Kishomokon körbeásott egy 6 méteres átmérőjű fatörzset, de attól sem ijedt meg, amikor öt köbméternyi fekete homokot kellett elhordania. Két nap alatt végzett vele, igaz, mondja a lehajláshoz az akarata még megvan, de már nem tudja megcsinálni.

Azért a kincses-telepi otthonából kerékpárra ül, s mindent elintéz, amit csak kell, s hetente még a piacra is kigurul, mert ott jobban szeret vásárolni,mint a nagyáruházakban.

Azt mondja, talált gyerekként sanyarú sora volt, vagy ostorral ébresztették, vagy azzal, hogy a mennyezetig repült. Miután munkába állt, csak a munkaideje után engedték tanulni.

Ennek ellenére rendes ember lett, sokáig Szentesen élt egy tanyán, megnősült, s nevelte két lányát, született két unokája, s három dédunokája, közülük a legkisebb Mózes Péter.

Jani bácsi büszke dédunokájára, a 6 éves Mózes Péterre.

Sokáig tehenészetben dolgozott, majd volt ipari őr a szentesi tévétoronyban és nehézgépkezelő is. Dolgozott Csomiépnél, a Tisza-Marosszögi Vízgazdazdálkodási Társulatnál, a Furfurolnál de a Porcelángyárban is. Itt egyszer rosszul lett, s a Kakasszéki Gyógyintézet akkori főorvosa javasolta, menjen nyugdíjba. Bár feleségétől elvált, majd élettársa meghalt, mégsem boldogtalan, hiszen büszke családjára, akikkel szépen megvan. Mindig azt mondja nekik, addig nincs baj, míg biciklire tud ülni. Jani bácsi sosem mondja,hogy fáradt lenne. Arra azonban panaszkodik, hogy kicsit rosszul hall. Jani bácsi – lányai, Icu és Erzsi szerint – kitartó, gondos és családszerető.

Ma is tevékeny, hiszen odahaza kertet ás, ha kell, és elfoglalja magát, nem ücsörög tétlenül. Lányai, unokái és dédunokái is tőle örökölték akaraterejüket.

Az ünnepeltet a jeles évforduló alkalmából a város nevében Gyöngyösi Ferenc alpolgármester ma délután köszöntötte, s kézbesítette Orbán Viktor köszöntő oklevelét is.

Hódmezővásárhelyszületésnapvásárhelyi hírek