Ez történt ma – március 23.

A nap legfontosabb hírei egy helyen!

A tervezettnél 400 millió forinttal drágábban épülhet meg a vásárhelyi kórházban az új gyermek- és belgyógyászati osztály. Arról, hogy mely cég végzi majd el jövő áprilisig a kivitelezést, nem számoltak be.

Folyamatos az utak, járdák felújítása. Az elmúlt három évben számos útszakaszt újítottak fel Hódmezővásárhelyen – ezeket vette számba a polgármester közösségi oldalán.

A helyzet rendkívül súlyos, ezért a Magyar Orvosi Kamara elnöksége közleményében azt várja a kormánytól, zárják be a plázákat és bevásárlóközpontokat, korlátozzák az üzletekben tartózkodók számát, tiltsák meg a 3 főnél nagyobb csoportosulásokat.

Meghalt 252, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 5481 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést kedd reggelre.

Magyar Önkormányzatok Szövetsége: bölcsődei, óvodai dolgozók, pedagógusok kapjanak vakcinát! A szövetség levélben kéri Dr. Kásler Miklóst, azonnali hatállyal vizsgálják felül az oltási tervet és módosítsák.

2021. március 27. napjától kezdődően 2021. április 16. napjával bezárólag ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendeltek el Csongrád-Csanád megye teljes közigazgatási területére kiterjedően, az alábbiak kivételével: Felgyő, Szentes, Fábiánsebestyén és Eperjes települések.

Szombaton újabb városszépítést tartanak: az önkéntesek befejeznék egy fontos, a városba bevezető, illetve kiránduló, futó, bringás útvonal teljes megtisztítását.

Szakmájuk legjobbjainak bevonásával tervezi az önkormányzat megalkotni hosszútávú zöldfelület stratégiáját. Ennek egyik fontos lépeseként még a múlt héten Hódmezővásárhelyre látogatott Somorjai-Tamássy Zsolt, a Zöldebb Városokért Nonproft Kft. szakmai ügyvezetője, hogy felmérve a környék sajátosságait, segítse a várost élhetőbbé és fenntarthatóbbá tenni.

Új helyszínen: átmenetileg a hivatalba költözött a városkártya regisztráló-pontja.

Közvetlenül és közvetve is beszélt a makói üzemben történt sztrájk következményeiről a Continental csoport hazai vezetője, aki szerint 3 év múlva már csökkenhet a vállalat magyarországi dolgozóinak száma.

Szerda reggeltől csütörtök reggelig fokozott vasúti ellenőrzést végeznek a rendőrök.

Március 23-27. között Budapesten, a Duna Arénában rendezik meg az Úszó Országos Bajnokságot, ahol rajthoz állnak a Hódmezővásárhelyi NICS – HSÚVC legjobbjai Szilágyi Csaba és Szőke Zita vezérletével – adta hírül a vásárhelyi sport krónikása, Baranyai Antal.

hírösszefoglaló