Ez történt ma – május 19.

Íme a nap legfontosabb hírei egy helyen!

Elnapolták a Lázár János mint magánvádlónak Márki-Zay Péter ellen indított rágalmazási perének másodfokú tárgyalását, ugyanis Lázár János nem jelent meg a bíróság előtt. Lázár János jogi képviselője szerint nem tudták, hogy kötelező a megjelenés, a mulasztást a jogi képviselő magára vállalta.

Nem hirdettek ítéletet Márki-Zay Péternek a Promenád valamint a Vásárhely24 ellen indított perében sem a Szegedi Törvényszéken. Az alperesek nem jelentek meg, sőt, a bíróság elmondása szerint nem reagáltak a megkeresésre, nem tudták megállapítani, hogy az idézés szabályszerű volt-e.

Januárig visszamenőleg 0,6 százalékkal emelte a nyugdíjakat a kormány. Mindez átlagosan évi tízezer forintot jelenthet az érintetteknek.

Pár héten belül megszűnhet az ingyenes parkolás. A kormánypárti Magyar Nemzet információja szerint erre a javuló járványadatok miatt van lehetőség.

Közzétettük az elmúlt hét fontos, Hódmezővásárhelyhez köthető családi eseményeit.

A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki alkalmi társai segítségével egyebek mellet mobiltelefont, készpénzt és benzinmotoros fűkaszát tulajdonított el Hódmezővásárhelyen.

Csütörtökön és pénteken katonai menetoszlopra számíthatunk Hódmezővásárhely környékén.

tavaly, országos madártani szenzációnak számítói havasi sarlósfecske ismét megjelent Hódmezővásárhelyen, a Kistópart utcai tízemeleteseknél. 

Áprilisban Magyarországon lett a legmagasabb a pénzromlás üteme az egész Európai Unióban – írta meg a Portfolio az Eurostat által szerdán közzétett végleges áprilisi adatok alapján.

Ugrai Panna hazatért Budapestről, az úszó Európa-bajnokságról, ugyanis kiújult a térdsérülése.” – közölte közösségi oldalán a Hód Úszó SE. 

A Hódmezővásárhelyi Box Klub Egerben a 70. Bornemissza Nemzetközi Verseny küzdelmeiben vesz részt ezekben a napokban. Kiss Auróra a legjobb 4 közé jutott az 51 kg-osok között.

Négy arannyal tértek haza Budapestről a Hód Judo SE cselgáncsozói.

A tragikus hirtelenséggel elhunyt hódmezővásárhelyi Hatvani József emlékére és a család megsegítésére június 5-én, jótékonysági futónapot és labdarúgó gálát szervez a HFC Kis János ultrafutóval közösen, a Városi Stadionban.

hírösszefoglaló