Ez történt ma – május 11.

Mutatjuk a kedd legfontosabb híreit egy helyen!

Ezen a héten is összeült az Operatív Stáb. A rendőrség beszámolója szerint 93 vásárhelyi van hatósági karanténban. Múlt héten 7 helyszíni bírságot és 2 szabálysértési eljárást indítottak maszkhasználat és kijárási tilalom megszegéséért. Szabó Zsolt rendőrkapitány elmondta, hogy a terasznyitások óta kiemelten figyelnek hétvégén a szórakozóhelyek környékére.

A kormánypárti Magyar Hírlap információi szerint elkészült a védettségi igazolvány applikációja, ami napokon belül letölthető lesz az alkalmazásboltokból okostelefonra, tabletekre.

Gyöngyösi Ferenc levágta a füvet a Mester utcai játszótéren. Az önkormányzati képviselő idén szeretné sűrűbben lenyírni a füvet, hogy ezzel is költséget csökkentsen a városnak.

Családi események Vásárhelyen.

Itthon a jegyzőktől jobban tarthatnak az állatkínzók, mint a bíróságoktól. Egy magyar tanulmány szerint adott esetben egy-egy jól megválasztott jegyzői intézkedés jóval súlyosabb és közvetlenebb beavatkozást jelent egy-egy elkövető életére és jóval nagyobb a megelőző hatása, mint a futószalagon kiszabott próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztések sora.

Szállodaszövetség: sehol nem engedik be azokat, akik nincsenek beoltva.

Adóintézkedéseket jelentett be Varga Mihály. A jövő évi törvényjavaslat hamarosan az Országgyűlés elé kerül.

Óriási elismerés: a Hód Úszó SE fiatal versenyzője kapta a legtöbb bizonyítási lehetőséget a magyar válogatott női indulói közül a budapesti felnőtt úszó Európa-bajnokságon. Ugrai Panna május 17-től szinte minden nap rajtkőre állhat a kontinensviadal elit mezőnyében.

A Makó környéki férfi azzal fenyegette orvosát, megöli, ha nem kaphat jogsit.

Lezuhant egy motoros sárkányrepülőgép a Csongrád-Csanád megyei Forráskútnál hétfőn.

Kigyulladt egy ház tetőszigetelése Szegeden.

hírösszefoglaló