Ez történt ma – május 10.

Mutatjuk a hétfő legfontosabb híreit!

Havasi Katalin szerint az indiai mutáns megjelenésekor újra kell majd gondolni az intézkedéseket. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete elnökének véleménye szerint nehéz kérdés az iskolanyitás, hiszen egyrészt a gyerekeknek szocializációs igényük van, másrészt viszont a vírus még mindig itt van. 

Kisebb létszámú táborokat indít idén is az általános iskolásoknak a hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum (HSZC) és a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, amely át is vállalta a szülőktől a táborok díjának 50%-át.

Újabb ugróiskolaszerű illetve játékos rajzok kerültek, ezúttal az Oldalkosár utcai óvoda melletti járdaszakasz aszfaltjára.

Valamiért lassú az oltás, de a fő számok csökkennek.

Már mintegy ötezren kaptak vakcinát az “Oltass, hogy élhess!” elnevezésű kampányban, amely az Országos Roma Önkormányzat koordinálásában a Civil Tanács Egyesület, a Civil Kollégium Alapítvány, a Rendszerszint és az 1Magyarország Kezdeményezés aktivistáinak részvételével zajlott.

A civilek támogatása meghatotta a vásárhelyi mentősöket. A pandémiás időszak nem csak negatívumokat hozott, a civilek támogatása meghatotta a mentőket és átsegítette a 36 vásárhelyi szakembert is a tavaly március óta tartó, túlórákkal teli időszakon.

A közösségek fontosságára, a közösség megtartó erejére hívja fel a figyelmet a Közösségek Hete országos rendezvénysorozat, amelyhez a Németh László Városi Könyvtár immár negyedik alkalommal csatlakozott. A BFMK is csatlakozott a Közösségek Hete országos rendezvénysorozathoz.

Előreláthatólag kedd reggel 7 órától szerda 18 óráig a 47-es főút Hódmezővásárhely északi elkerülő kopáncsi körhídján a Délút Kft. burkolat felújítási munkálatokat végez.

Kisteherautó és személyautó szenvedett ráfutásos balesetet Székkutason.

Nem tudta kiváló sorozatát folytatni a Hódmezővásárhelyi FC labdarúgó csapata az NB III. Közép csoportjában. Az Újpest II. ellen fontos mérkőzést veszített el.

Mint arról beszámoltunk, a Hód-Mentor Sportegyesület és a Dél-Alföld Sportjáért Alapítvány május 15-én, szombaton Hódmezővásárhelyen rendezi meg a Tájékozódási Futás Diákolimpia Országos Döntőjét. A Hód-Mentor SE részleteket közölt a versennyel kapcsolatban.

Úszásoktatás 4-14 éves gyermekeknek Vásárhelyen.

hírösszefoglaló