Ez történt ma – július 10.

Mutatjuk a szombati nap legfontosabb híreit.

Öt és félmilliárd forintot törlesztett Hódmezővásárhely abból a több mint 10 milliárdos adósságból, amit három évvel ezelőtt megörökölt. Sőt, már a fejlesztésekre is van saját kerete a városnak, ezt Márki-Zay Péter polgármester hangsúlyozta Időben című adásunkban.

Újabb levél érkezett a HTKT Kapcsolatközponttól (Kovács-Küry Időskorúak Otthona) azzal a meghiúsult látogatással kapcsolatban, amelyről már többször írtunk. Levelükben azt írják, a cikk helyreigazítása nem történt meg. Nos, mi nem másíthatjuk meg a Szalkai Edina által elmondottakat, de készséggel mellé tesszük az idősotthon vezetése által leírtakat.

Vásárhelyi ellendrukkerek is várták Márki-Zayt Orosházán, Pusztaottlakán Simonka adott neki inni.

Senkinek ne legyenek hiú ábrándjai arról, hogy leküzdöttük a koronavírus-járványt, az oltatlanok száma ugyanis elég magas ahhoz, hogy berobbantsa a negyedik hullámot Magyarországon is – ezt Jakab Ferenc virológus nyilatkozta a Magyar Nemzetnek.

Dr. Juhász Tünde kormánymegbízott a megyei oltási munkacsoport vezetőjeként a kormányhivatalban ünnepségen köszönte meg a védekezésben résztvevő szakembereknek helytállását.

Balesetet szenvedett Rózsa György. A 73 éves ismert televíziós műsorvezető a rákospalotai temető előtt megbotlott, elesett és eltörte a csípőcsontját

Esküt tettek a rendőrképzésben résztvevők. Szegeden is tartottak kibocsátó ünnepséget pénteken.

Felborult egy autó tegnap éjszaka a 47-esen. A helyszínre a mentőket is kihívták.

A pénteki vihar miatt eddig összesen 281 esetben volt szükség a tűzoltók munkájára.

„Szükségtelen gesztus”, amely csak a populisták munícióját növeli – véleménycikk.

hírösszefoglaló