Etetőt és odút készítettek a madaraknak

Madárodú készítő szakkört tartottak szerdán a Németh László Városi Könyvtárban,
ahol minden korosztály együtt barkácsolhatott. Senki sem jött üres kézzel, de sok
alapanyagot biztosítottak a természetvédelmi egyesület önkéntesei is.

Az elmúlt években közel kétszáz odút helyezett ki a Vásárhelyi Természetvédelmi
Egyesület Hódmezővásárhelyen és környékén. A modern erdőgazdálkodás és a
monokultúrás mezőgazdálkodás térnyerése miatt egyre kevesebb természetes
fészkelőhelye van a madaraknak, így a mesterséges odúk térhódítása nagy segítség
számukra. Széncinegének, rozsdafarkúnak, de szalakótának és kék vércsének is készítettek
korábban odúkat, költőládákat az egyesület önkéntesei.

A foglalkozáson azt szeretnénk bemutatni, hogy otthon bárki minimális költségből tud
készíteni odúkat, majd ezek kihelyezésével újabb élőhelyeket, fészkelőhelyeket teremthet – mondta Molnár Ádám, a Vásárhelyi Természetvédelmi Egyesület elnöke. Hozzátette: akár
a kertben, akár egy játszótéren, vagy egy munkahelyen is kihelyezhetünk költőládát az
odúköltő madaraknak, hiszen

a madárodúk a gyakorlati madárvédelem egyik legfontosabb alappillérei.

Ugyanakkor nemcsak a madarakkal tesznek jót az odúkészítők, de a családok
számára is örömteli elfoglaltság volt a közös fúrás-faragás, kalapácsolás.

Tóth Nimród László még csak nyolc éves, de egy hatalmas szerszámos ládával érkezett a
rendezvényre. Elmondta, hogy apukája asztalos, tőle tanulta a szögelést és a fűrészelést.
Nem az első alkalom, hogy madarak számára készít eszközöket, hiszen nemrég fejezett be
egy madáretetőt. Az ő odúja lett a legegyedibb, kitartóan kalapálta a díszléceket a tetejére,
hogy szebb legyen mint bárki másé.

Madárodún kívül újrahasznosított alapanyagokból madáretetőt is készítettek a résztvevők. Fontos különbség, hogy az odú fészkelőhely, az etető pedig télen segíti a madarakat a táplálékszerzésben.

Fabók Milán egy ötliteres műanyag palackból készített madáretetőt. Magokkal fogja
feltölteni a palackot és reméli, hogy hamarosan rátalálnak a széncinegék.

Az elmúlt fél év természetvédelmi előadásainak a Németh László Városi Könyvtár
biztosított helyszínt, ezért a természetvédelmi egyesület tagjai a támogatásért cserébe egy
madárodút ajándékoztak az intézménynek.

HódmezővásárhelyköltőládamadarakMadáretetésmadárodúkMolnár ÁdámNémeth László Városi KönyvtárVásárhelyvásárhelyi hírekVásárhelyi Természetvédelmi Egyesület