Erzsike néni kilencvenedik születésnapját ünnepelte

Dr. Bánfi Imréné 1930. szeptember 10-én született Hódmezővásárhelyen.

Apja gépész volt, cséplőgépek üzemeltetésével és javításával foglalkoztak. Első munkahelye a Megyei Tanács szentesi központja volt, ahol gyors és gépíróként 1949-ben állt munkába. Férje vásárhely köztiszteletben álló körzeti orvosa volt. Az ’50-es években Erzsike néni dolgozott az OTP vásárhelyi fiókjában is, illetve később visszatért a Városházára, ahol 1984-es nyugdíjazásáig dolgozott. Azóta is örömmel látogat el a volt önkormányzati dolgozóknak szervezett nyugdíjas összejövetelekre.

Egy fia született, aki a mai napig rendszeresen meglátogatja. Egyik kívánsága, hogy egyszer találkozhasson unokájával, aki Sydneyben él. Születésnapját családjával ünnepelte.

(Forrás: A Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata)

Hódmezővásárhelyszületett