Eredménytelenül zárult az iskolabusz pályáztatás – az egyik ajánlattevő tevékenységét felfüggesztették, a másik ajánlata sokba kerülne

60 külterületi gyermek iskolabusz szolgáltatását lehetetlenítette el a Juhász Tünde vezette Kormányhivatal, áll a Polgármesteri Hivatal sajtóközleményében. Az önkormányzat minden tőle elvárható intézkedést megtett a személyszállítási szolgáltatás biztosítására, többek között szűk egy hónapig a tankerület számára térítésmentesen biztosították az óvodások és iskolások utaztatását, az óvodások szállítását pedig saját eszközeikkel ezután is megoldják. Hozzátették azonban, hogy meglátásuk szerint a tankerület nem együttműködő.

A nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint (a külterületen élő) iskolások iskolába jutásáról az iskola fenntartója, azaz a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ kell gondoskodjon. Az önkormányzatnak csak az önkormányzati fenntartású intézményekbe járó óvodások bejuttatása a felelőssége.

A tanév elején Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, ahogy írják, nyílt pályázatban, a legalacsonyabb ár alapján kiválasztott Jovány Busz Kft-vel határozott idejű (2020. szeptember 1. és 2021. június 15.) szolgáltatási szerződést kötött iskolabusz szolgáltatásra a külterületi városrészekben lakó gyermekek nevelési-oktatási intézményekbe kísérettel történő be- illetve hazaszállításáról.

Az önkormányzat és a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ között 2020. október 9-én megállapodás jött létre a fenti szolgáltatás költségmegosztását illetően – hiszen az iskolások és óvodások létszáma szerinti közös szolgáltatás komoly megtakarítást eredményez mindkét félnek.

A Jovány Busz Kft. 4 db autóbusszal látta el Batidáról, Szikáncsról, Erzsébetről, Kútvölgyről illetve a tanyavilágból bejáró gyermekek iskolabusszal történő szállítását lakóhelyük és az oktatási-nevelési intézmények, valamint a Klauzál Gábor Általános Iskola Klauzál utcai és Nádor utcai telephelye között.

2021. március 8. napjától az oktatási-nevelési intézményekben rendkívüli szünetet rendelt el a kormány, így a szolgáltatás ellátása szünetelt. Ezt követően az önkormányzat ajánlatkérést folytatott le a szolgáltatás ellátására  és összefoglaló tájékoztatót tett közzé a honlapján. A regisztráció határideje 2021. április 14. volt. Az ajánlatkérés során ajánlat érkezett Jovány Gyula egyéni vállalkozótól, és a Balázs-Transz Kft-től. A többi szolgáltató jelezte, hogy nem kíván ajánlatot tenni. Ezután rendkívül felháborító módon Jovány Gyula egyéni vállalkozó tevékenységét szintén felfüggesztette a Kormányhivatal.  A Balázs-Transz Kft. sokkal magasabb ajánlata több millió forinttal meghaladta a rendelkezésre álló önkormányzati forrás mértékét, így az eljárás eredménytelenül zárult.

Az önkormányzat 2021. április. 19. napjától 2021. május 10. napja között a pénzügyi forrásait és a rendelkezésére álló személyi, tárgyi feltételeit teljes mértékben mozgósítva a kötelező felvételt biztosító óvodába való utazást, valamint a kötelező felvételt biztosító iskolába való utaztatást a tankerület számára térítésmentesen biztosította, a Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató NZrt. autóbuszaival.

A 2021. május 10. napjától történő szolgáltatás biztosítása érdekében az önkormányzat ismét tájékoztatót tett közzé a honlapján a szolgáltatás beszerzésére. A tanév végéig szóló rövid időszakra csak egyetlen ajánlat érkezett, amely ajánlat több millió forinttal lett volna drágább az eddiginél, amire elmondásuk szerint nincs keretük. Az önkormányzat további ajánlatkérő felhívást küldött meg négy szolgáltatónak, melyre eddig ajánlat nem érkezett, írják a közleményben.

Május 10-e után a saját felelősségébe tartozó óvodások szállítását az önkormányzat saját cégének segítségével (HMSZ) meg tudja oldani, ám elmondásuk szerint ennél többre nincs sem kapacitásuk, sem anyagi forrásuk. A 2020/2021-es tanévben 19 óvodást és 65 iskolást szállított a Joványbusz Kft. A járványhelyzet miatt 2020. szeptember 1. és 2021. február 28. közötti számlázási időszak alapján egy iskolás szállítása ebben az időszakban nettó 120 ezer forintba, egy óvodás szállítása nettó 168 ezer forintba került.

A közlemény szerint az önkormányzat minden elvárható intézkedést megtett a személyszállítási szolgáltatás biztosítására nemcsak a saját felelősségébe tartozó óvodások, de a tankerület felelősségébe tartozó iskolások szállításáért is, minden rendelkezésére álló anyagi forrását felhasználva, a rendelkezésére álló valamennyi személyi-tárgyi eszköz mozgósításával. Az óvodásokról az önkormányzat tehát saját eszközeivel és akár taxik igénybevételével is gondoskodik, az iskolások szállítását – nem hivatalos információik szerint – a tankerület a Volánbusz közreműködésével igyekszik megoldani.

Kérdéseinkkel kerestük a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatalt és a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központot is. Amint válaszolnak, álláspontjaikat és válaszaikat is azonnal ismertetjük.


Frissítés: a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal megküldte válaszát, ide kattintva lehet elolvasni.

Csongrád-Csanád Megyei KormányhivataliskolabuszJovány GyulaÖnkormányzat