Engedély nélkül csempészték be a teknősöket

A Szegedi Járási Ügyészség három ügyben vádat emelt azokkal a külföldi elkövetőkkel szemben, akik idén nyáron a röszkei határforgalomban engedély nélkül léptek be az országba, védett állatokat rejtegetve.

A vádiratok szerint a vádlottak idén június 6-án, 21-én és 29-én Magyarország területére bejelentkezve valamennyien úgy nyilatkoztak a határőr kérdésére, hogy bejelentés, illetve engedélyköteles vámárut nem szállítanak. A tételes vámvizsgálat során azonban járműveikben a határőrség 2-2, egy esetben pedig 4 példány görög teknőst fedezett fel, dobozokban elrejtve.

A görög teknősök Magyarországon védett élőlények, valamint az uniós jogszabályok szerint is azon fajok közé tartoznak, melyek kipusztulással fenyegetettek, illetve elfordulásuk olyan ritka, hogy bárminemű kereskedelmük a faj fennmaradását veszélyeztetné. Mindezekre figyelemmel Magyarország, s így az Európai Unió területére történő behozatalukhoz engedélyre lett volna szükség, mellyel az elkövetők egyike sem rendelkezett.

A vádlottakat a járási ügyészség természetkárosítás bűntettének elkövetésével vádolja. Az elkövetők bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

A járművekben felfedezett állatokról a nyomozó hatóság készített képeket.

csempészhatárRöszketeknős