Elstartolt az Autómentes nap kerékpártúrája

Mártélyi kerékpártúra, mazsorettbemutató, látványvívás, bábszínházi előadás, de még részegszemüveg is volt a mai Autómentes nap programsorozatában. Este a No sugar és a Hooligans koncertjei szórakoztatják majd a közönséget.

Az autómentes nap alkalmával indult kerékpártúra Mártélyra ma, azaz vasárnap délután 3 órakor a Kossuth térről, ahol az indulás előtt fél órával már gyülekeztek a résztvevők, ki kerékpáros sisakban, ki anélkül. Aki akart, az persze kapott sisakot is a szervezőktől.

– A Hódmezővásárhely Gyermekegészségügyért Alapítvány huszonöt éve működik a városban, s az egyik fő tevékenységünk mindig is az volt, hogy kerékpártúrákat szerveztünk a város körül – mondta Berényi Károly. A kerékpártúra vezetője hozzátette, a várostól 6 kilométerre lévő Mártélyra kell csak kikerekezni ahhoz, hogy máris gyönyörű vidékre érkezzen a biciklis.

– Az elmúlt évek alatt messzebbre is eljutottunk, rendszeresen jártunk Kardoskútra, Nagymágocsra, de eljutottunk az óföldeáki erődtemplomhoz is. A Covid egy kicsit megakasztotta ezt a folyamatot, három évig nem szerveztünk ilyet.

Berényi Károly a mai túra előtt kiment az árvízvédelmi töltésre, s megállapította, hogy az biciklivel járhatatlan, így a tervezett útvonalat módosították, azt a Vásárhely-Mártély közötti kerékpárútra helyezve át. A résztvevők ezen kerekeznek ki a holtághoz, ahol megpihennek, kigyönyörködik magukat a tájban, majd vissza is indulnak a városba.

Aki nem ment velük útnak az sem unatkozhatott, hiszen szemtanúja lehetett a Csomorkány SE vívói asszójának. A vívók amolyan filmes, azaz látványos bemutatót tartottak a sétálóutcai sakkterem előtti páston.

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtt pedig először az Emerald Dance Team mazsorettjei leptek fel, s  még a Scooby doo rajzfilm alakjait is megelevenítették, majd a BMX Flatland (Bordács Attila és Túri István) tagjai voltak láthatók.

A Diónyi színpad műsorát, lapzártánk után, a Tailor Dance Sportegyesület fellépése, majd a Wing Tsun Kun Fu bemutatója követte.

És persze van minden, a vattacukortól a különféle csemegékig.

Délután még lehetőség lesz a Vásárhelyi Rendőrkapitányság jóvoltából kipróbálnia bárkinek a részegszemüveget, lesznek közlekedésbiztonsági tesztek, jelen lesz az Innovatív Sportolók Egyesülete és a Máté Taekwondo is.

Este 7-kor a BFMK előtti színpadon kezdődik a No Sugar, majd 9-kor Hooligans régen várt koncertje.

BFMKHooliganskoncertmazsorett