„Miután 27 évesen lettem polgármester meg országgyűlési képviselő, a gyakorlati gazdasági tapasztalat, egy nagyvállalatot vezetni, a tulajdonosi jogokat gyakorolni, fejlesztéseket hozamalapon megvalósítani, úgy, hogy azok megtérüljenek, azt én egy nagyon fontos képességnek gondolom. Akármilyen furcsa is, nem száműzve érzem magam, hanem azt gondolom, ezzel sokat erősödöm, meg gyarapodik a tudásom. Használható, piacképes tudásra teszek szert” – nyilatkozta a 46 éves Lázár János a Telex videóriportjában.
Fontos beismerés ez még akkor is, ha valaki sikeres politikus. Sőt, különösen akkor. Mert aki nem talál legyőzőre nyolc egymást követő versenyen, választáson, arról nem lehet azt mondani, hogy sikertelen.
Ugyanakkor más a személyes siker, és egészen más az általa képviselt közösség sikere. Egy cégnél elsősorban a tulajdonosok, másodsorban a munkavállalók elégedettsége határozza meg, mennyire virágzó a működés. A tulajdonosok profitot, a dolgozók kiszámíthatóságot, elismerést és megfelelő munkakörnyezetet igényelnek, szeretnének.
A politikában a választó egyidejűleg tulajdonos és güriző, és olyan irányítót szeretne a közösségi vállalkozás – jelesül a település – vezetőjének, aki egyszerre képes a fenti igényeket kielégíteni. Ám míg a gazdaságban az ország bármely pontjáról fejvadászok hajtják a becserkészendő jelölteket a tulajdonosok színe elé, a közéletben csak az önjelöltek szűkös mezőnyéből lehet választani. Éppen ezért az utóbbi területen egyre sűrűbben fordul elő, hogy nem valaki mellett, hanem valakivel szemben, a kevésbé rossz felé húzva teszi le a voksát az ember.
Jóllehet az volna az örvendetes, ha szakmájukban elismert, használható, piacképes tudással rendelkező jelöltek mérettetnék meg magukat a kis- és nagypolitikában egyaránt. Az, ha nem a hűség és a lojalitás lenne az alkalmassági kritériumok leglényegesebb eleme. Nem vitás, biztos több lenne a vita, de „a vita az elmék egyfajta tánca, mikor a vitatkozó felek az igazságot táncolják körül.”
A nézeteltéréseknek lehetne gyümölcse, ha elmés párbajok kísérnék a közéletet és nem polgárháború. Ami igazán elkeserítő, hogy a valódi elmék, akik erre alkalmasak volnának, már úgy irtóznak a politikától, ahogy a természet az ürességtől.