Ellopta, ami csak a kezéhez ragadt

Egy szentesi férfi légpuskát és sarokcsiszolókat lopott egy sírköves műhelyéből. A rendőrök lezárták az eljárást.

A Csongrádi Rendőrkapitányságra tavaly június 13-án érkezett bejelentés, mely szerint ismeretlenek bemásztak egy csongrádi ház udvarába, és onnan egy légpuskát, valamint három sarokcsiszolót loptak el. Az udvaron elhelyezett kamera rögzítette a bűncselekmény elkövetését, a tolvajban a sértett a szomszédja fiát ismerte fel. A férfi felkutatása ismert lakcímén nem vezetett eredményre, ezért a nyomozók elfogatóparancsot adtak ki, majd ezt követően nem sokkal el is fogták az elkövetőt.

Az ellopott eszközök visszakerültek a tulajdonoshoz, az ügyet a Csongrádi Rendőrkapitányság pedig vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek. 

éégpuskasarokcsiszolótolvaj