Ellenzéki pártok: súlyos veszélyben a mezőgazdasági termelés biztonsága

Az ellenzéki pártok szerint  súlyos veszélyben van a mezőgazdasági termelés biztonsága.

 A magyar mezőgazdasági termelők az üzemanyag-forgalmazásban kialakult „káosz és bénultság” miatt nem jutnak hozzá a tavaszi munkálatok elvégzéséhez szükséges gázolajhoz, a termőföld tavaszi megmunkálása, az időben elvégzett vetés azonban nem halasztható – olvasható a DK, a Jobbik, az LMP, az MMM, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd által közösen jegyzett szombati közleményben. A biztonságos termelésnek megvan a maga biológiai, környezeti feltétele; ha ezeket nem sikerül betartani, mert nincs mivel megmunkálni a földeket, akkor a megkésett munkálatok súlyos terméskieséshez fognak vezetni – hívták fel a figyelmet. Megjegyezték, hogy az idei tavasz amúgy is rendkívül aszályos, ami már önmagában jelentős kihívás elé állítja a gazdálkodókat. „Ha nincs azonnali megoldás, annak a következménye az alacsony terméshozamok, tönkrement családok, és növekvő árak lesznek” – emelték ki.

Ezért az ellenzéki pártok felszólították a kormányt: tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a mezőgazdasági termelők élvezzenek elsőbbséget az üzemanyag időben történő kiszállításában. Továbbá a termelési költségek növekedésének mérséklése érdekében a mezőgazdasági termelésre is vonatkozzon a kedvezményes üzemanyagár.  „A mezőgazdaság rendkívüli nehézségeire tekintettel felszólítjuk Orbán Viktort, hogy a magyar emberek biztonságos ellátása érdekében a mezőgazdaságot az olcsó politikai propagandajátékából hagyja ki. Az exportstopnak nevezett újabb hamis hisztériakeltő propagandaintézkedése helyett, a valódi problémákra koncentráljon. Ez az intézkedés egy nem létező problémára reagál, nem old meg semmit, viszont a gazdáknak és a kereskedőknek is károkat okoz, amivel ismét csak a fogyasztói árak további emelkedését gerjesztik” – fogalmaztak a közleményben.

ellenzékmezőgazdaságtermelés