A felújítások egyik látványos része a sétálóutcai padok háttámláinak és ülőfelületeinek javítása. Amint ezek a feladatok elkészülnek, már csak a festésük marad hátra. Közben a Kossuth tér megsüllyedt burkolóköveinek cseréjét is elvégzik az illetékesek, és a játszóterek állagmegóvására is sor kerül majd a következő időszakban.
Napok óta fúrnak-faragnak a sétálóutcán a munkások, az ülőalkalmatosságok ugyanis megértek a felújításra. Állapotuk nemcsak az időjárás viszontagságai miatt romlott, hanem azért is, mert nem mindenki használta rendeltetésszerűen ezeket a faburkolatú padokat.
A háttámlákat az összes indokolt helyen kicserélték a kollégák. A felújítás két részben történik. Ha ezzel végeznek, akkor az ülőfelületek karbantartására is sor kerül. Akár szerkezeti pótlások is lesznek, nemcsak a fedőléceket cserélik ki, illetve, ha ez a kétlépcsős felújítás befejeződött, akkor az összes padot lefestik
– mondta a Vásárhelyi Televíziónak Blaskovics Kristóf.
A Városüzemeltetési csoport ügyintézője kifejtette: a játszótereken a homok cseréjét is el kell végezni, hiszen ez is a tavaszi karbantartási munkák közé tartozik. Továbbá a Kossuth téren a megsüllyedt burkolatokcseréje is megtörténik. itt nem új térkövet helyeznek le, hanem a meglévőt felszedik, az egyenetlenségeket kipótolják és visszahelyezik a régi követ.
A Bethlen gimnázium előtt, a kőfal alatt a jelenleg üres szökőkút környékének rendezése is elkezdődött.
A költségeket az önkormányzat abból a forrásból fedezi, amelyet a 2021-es költségvetésben a karbantartási munkákra különítettek el.