74 éves korában örökre távozott a vásárhelyi művészeti életből Kéri László Munkácsy-díjas festőművész, aki 1984 óta élt és alkotott Vásárhelyen. Képeiben él tovább.
Kéri László 1949-ben Budapesten született, a Magyar Képzőművészeti Főiskolát 1972-1976 között végezte- ahol mesterei mestere Sarkantyu Simon volt, de Sváby Lajost is annak tekintette. A festő, grafikus 1976-77 között Derkovits-ösztöndíjas volt. Első önálló kiállítása 1977-ben nyílt meg. 1987-ben Németországban járt tanulmányúton, 1976-ban lett tagja a Magyar Képzőművészeti Alapnak, 1980-ban pedig a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének. Pályája első nyolc évében Szentesen élt, majd Vásárhelyre kötözött, ahol az első kiállítása az akkori Medgyesi-teremben volt.
Már pályája elején megkapta a Koszta József plakettet és a Tornyai-plakettet, rendszeren kiállítója volt a Vásárhelyi Őszi Tárlatnak (később a zsűrijének is tagja lett) és a szegedi Nyári Tárlatnak. Fontosabb kiállításai láthatóak voltak – többek közt – Szentesen, Szegeden, Lodzban, Varsóban, a bécsi Collegicum Hungaricumban, Párizsban, a hollandiai Hoofdoorpban, Csongrádon, Sopronban Nagykanizsán, Gyöngyösön és Budapesten. Képein visszatükröződött a kor európai művészete.
Pályakezdőként erőteljesen érződött képein választott mesterének hatása, valamint a kései manierizmus és a korai barokk gomolygó, dinamikus rajzossága, erőteljes színvilága. A ’80-as évek elején a színei egyszerűbbek, tisztábbak lettek, előszeretettel alkalmazott a képen belső fényforrást. A ’80-as, ’90-es évtizedfordulón újból zaklatottan festett, diszharmonikus szín- és tónuskontrasztokat használt, szimbolikája áttételesebbé vált, majd kisméretű vásznakból sorozatokat készített, egy keretben állítva ki azokat. Az évtized vége felé újra higgadtabb megoldásokat választott. Festészete mindvégig emberközpontú, figurális, az erőteljes emberi érzelmek közvetítője. Az akvarellben és pasztellben is elismert művész díszletterveket és pannót is készített.
„Képeinek egyetlen visszatérő motívuma maga az élet, vizuálisan megragadó fragmentumaival, de csak azokkal, amelyek jelen idejűségét hangsúlyozzák. Felzaklató jeleneteiben az élet lüktet; az emberi méltóság viaskodik a megalázottsággal, a szüntelen veszélyérzettel, a kultúra továbbépíthető folytonosságába vetett hit a végső összeomlás, a megsemmisülés érzetével. A mesterfokú illuzionista – vállalkozásának felrázó erejében bízva, vásznainak tükrében, saját korunkkal szembesít bennünket, egyéni és kollektív lelkiismeretünket, egyetemes és nemzeti gondjainkat, megélt mindennapjaink hordalékait rendezi képi példázatokba. Teszi ezt minden idők festőinek azzal az elhivatottságával, hogy talán sikerült tetten érnie saját korának kultúrtörténeti maradványait„- írta róla Kovács Árpád.
1998-ban a szegedi Táblaképfestészeti Biennálén elismerésben részesült, számos díjat nyert a békéscsabai Alföldi Tárlatokon és az egri Akvarell Biennálén is. 2017-ben megkapta a Munkácsy-díjat. 2022-ben a Vásárhelyi Őszi Tárlaton életműdíjjal ismerték el addigi munkásságát.
Ez alkalommal készült a VTV alábbi riportja is vele:
Munkáit magánszemélyek, valamint a Magyar Nemzeti Galéria és a Tornyai János Múzeum őrzi.