Elhunyt Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front alapítója

Kilencvenhat éves korábban elhunyt Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front alapítója. Fotó forrása: 444.hu.

„Jean-Marie Le Pent, akit hozzátartozói vettek körül, kedden délben magához szólította az Úr” – tudatta a politikus családja az AFP hírügynökséghez eljuttatott közleményében.

Jean-Marie Le Pen az egyik legrégebbi francia párt, az egykori Nemzeti Front alapítója volt, 2002-ben bejutott az elnökválasztás második fordulójába, ahol alulmaradt Jacques Chirackal szemben.

A politikus 2011-től kezdve fokozatosan visszavonult a politikai élettől, a párt irányítását – amely 2018-ban Nemzeti Tömörülésre változtatta a nevét – lánya, Marine Le Pen vette át.

November közepétől Jean-Marie Le Pen kórházi ellátásra szorult a Párizstól nyugatra található Rueil-Malmaisonban lévő otthonától nem messze fekvő Garches egyik egészségügyi intézményében.

Életét és politikai pályafutását botrányok és perek sokasága jellemezte, többször kellett bíróság előtt felelnie a holokauszttal kapcsolatos kijelentései miatt, amelyeket a második világháború történetének „puszta részleteként” emlegetett. Egyik legismertebb kijelentése szerint az ebolavírus „megoldást jelenthetne” a túlnépesedés problémájára.

(Forrás: MTI, 444.hu)

FranciaországgyászhalálesetJean-Marie Le PenNemzeti Front