Grétsy László nyelvész, főiskolai tanár, televíziós személyiség, a nyelvművelés kiemelkedő alakja otthonában, álmában ment el, néhány héttel 92. születésnapja előtt – jelentette be az Anyanyelvápolók Szövetségének rendezvényén hétfőn Blankó Miklós nyelvész, nyelvművelő.
Grétsy László Budán született, de Pestszenterzsébeten nőtt fel. A nyelvi játékokkal szívesen foglalkozó, írói pályára készülő Lászlót – aki atletizált, zenét tanult és első osztályú sakkozó is volt – 1950-ben vették fel a budapesti bölcsészkar magyar-történelem szakára.
A nyelvtudomány mellett Pais Dezső szemináriumainak hatására kötelezte el magát, s miután diplomájának megszerzése után hároméves aspirantúrán vett részt, 1960-ben a szóhasadásról írott munkájával kandidált, a jelenség elnevezése is az ő leleménye.
1954-ben lett az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa, majd 1958-ban főmunkatársa, 1971-ben Lőrincze Lajos utódaként átvette a magyar nyelvi osztály vezetését. 1987-ben az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán a magyar nyelvtudományi tanszék vezetője lett, innen ment nyugdíjba 1998-ban.
Számos tisztséget viselt, 1987-től a Magyar Televízió nyelvi bizottságának társelnöke, 1993-96 között elnöke, 1989-től az Anyanyelvápolók Szövetségének főtitkára, majd alelnöke, 1994-től ügyvezető, jelenleg tiszteletbeli elnöke. 1992-ben megválasztották az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának társelnökévé, 2006-ban tiszteletbeli elnökévé.
Grétsy László mindig át akarta adni másoknak is, amit megtanult, és amiről úgy gondolta, hogy őket is érdekli. Számos nyelvészeti-nyelvművelő rádió- és tv-műsorban működött közre, így lett a legnépszerűbb nyelvész, a mindig derűs, nyugodt, barátságos „tanár úr”.
Első tévés műsora 1960-ban indult Családi félkör címmel, majd következett sorra a többi: A nyelv világa, a Szójáték klub, a Szabálytalan nyelvtanóra, az Álljunk meg egy szóra, a Gyöngyök s végül, 2004-ig, az Anyanyelvi szószóló.
Az Álljunk meg egy szóra című sorozat 500. adása alkalmából 1997-ben nívódíjat kapott.
Képes volt arra, hogy szerethetővé tegye a „száraz” nyelvtant, a szójátékok világától az etimológián keresztül a stílus kérdéséig mindenről lelkesen, alaposan és igényesen beszélt. Szerkesztője, rovatvezetője volt a Magyar Nyelvőr, az Édes Anyanyelvünk, az Élet és Tudomány, a Szabad Föld című orgánumoknak. 2015 júliusában visszavonult, lezárta húsz éven keresztül írt cikksorozatát a Szabad Földben.
Számos könyvet írt, szerkesztett. 1964-ben jelent meg és azóta több tízezer példányban adták ki a Szaknyelvi kalauzát: az idegen szavakkal zsúfolt szakmák művelői számára készült nyelvi tanácsadó, ismeretterjesztő munka bemutatja a helyesírás, a szóalkotás, a mondattan legfontosabb kérdéseit, a helyes és a helytelen formákat.
Húsznál több – olykor társszerzőkkel készített – tudományos munkája közül kiemelkedik az Anyanyelvi kaleidoszkóp (1973), az Anyanyelvünk játékai (1974), a Mai magyar nyelvünk (1976), a hatóságok helyes nyelvhasználatát segítő Hivatalos nyelvünk kézikönyve (1976), a kétkötetes Nyelvészet és tömegkommunikáció (1980-1985), az Iratszerkesztési és -fogalmazási tanácsadó (1987), amely az állampolgárnak nyújt gyakorlati segítséget.
A komoly nyelvészeti szakmunkákon kívül olyan kedvelt népszerűsítő, játékos könyveket is közreadott, mint a Nyelvi illemtan (1987), a Nyelvi illem – nagyszüleink kiskorában (2001), a Szójátékos anyanyelvünk (2001), Anyanyelvi rejtvénytár (2002), Nyelvi játékaink nagykönyve (2012), Anyanyelvi séták – Szavaink, neveink és szólásaink születése, életútja, titkokkal teli világa (2014).
Egyik előkészítője volt a 2002 februárjában életbe lépett törvénynek, amely elrendelte, hogy az idegen szavakat és kifejezéseket magyarul is közzé kell tenni a reklámban, a sajtóban.
Grétsy László munkásságát számos díjjal ismerték el, 1992-ben Apáczai Csere János-díjat, 2004-ben Prima díjat, 2007-ben Magyar Örökség-díjat, 2012-ben Prima Primissima díjat kapott.