Életfogytiglanra ítélték a lányait baltával kivégző férfit

Válásakor a bíróság a gyerekeket az édesanyjuknál helyezte el, az apjuk elhatározta. hogy egy láthatáskor végez velük.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés helybenhagyását indítványozta azzal a férfival szemben, aki brutálisan megölte 14 és 16 éves lányait. 

Az ítélet szerint a férfi 2022-ben elvált, a bíróság a két kiskorú gyermekét az édesanyjánál helyezte el. Emiatt az elkövető elhatározta, hogy a 16 és a 14 éves lányai részére biztosított láthatása során őket megöli. A férfi előre, aljas célból kitervelt elképzeléséhez beszerzett egy baltát. Az elkövető 2022. május 20-án, este, aszódi tartózkodási helyén – miután a lányai nyugovóra tértek –  kihasználva védekezésre képtelen helyzetüket, az ágyukban alvó sértettekre a baltával többször, kíméletlenül lesújtott. Az áldozatok az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseikbe pár percen belül belehaltak.

A Budapest Környéki Törvényszék az elkövetőt többszörösen minősülő emberölés bűntette miatt tényleges, fegyházban végrehajtandó, életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte azzal, hogy kizárta a feltételes szabadságra bocsátásból.

Az ügydöntő határozat ellen az elkövető és védője enyhítésért, határozott tartamú szabadságvesztés kiszabása érdekében fellebbeztek.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet helyben hagyását indítványozta a Fővárosi Ítélőtáblánál.

Az elkövető letartóztatásban várja büntetőügye másodfokú befejezését. Az elsőfokú ítélet helybenhagyása esetén egy külön eljárásban 40 év szabadságvesztés letöltését követően vizsgálják majd felül további fogvatartásának indokoltságát.

brutáliséletfogytigférfigyermekgyilkosmegölteszabadságvesztés