Elbukott a hamis parfüm biznisz – videó

Közel 46 ezer darab hamis parfüm akadt fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának ellenőrzésén Békés vármegyében.

A pénzügyőrök egy magyar kamiont tereltek ki a gyulai határátkelőhely egyik ellenőrzési pontjára, hogy átvizsgálják rakományát. A jármű a bemutatott okmányok alapján fűnyíróalkatrészeket, üvegeket, kamerákat, szekrényeket és hegesztőgépeket szállított Görögországból Lengyelországba. Az egyenruhásoknak a raktér átvizsgálásakor feltűnt, hogy minden dobozt egyesével, műanyag fóliába csomagoltak, ezért úgy döntöttek, hogy mindenképpen a ládák mélyére néznek. A platóról egymás után kerültek elő az ismert márkajelzésű (Chanel, Gucci, Giorgio Armani, Tabacco Vanilie, Paco Rabanne stb.) illatszerek, amik csomagolása és szállítási körülményei szinte sikítva árulkodtak arról, hogy azok mindegyike hamisítvány. A termékeket a jogtulajdonosok képviselői is megvizsgálták, és megerősítették a járőrök gyanúját.

A pénzügyőrök 45 840 darab jogsértő parfümöt foglaltak le, amelyek közel kétmilliárd forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak. Iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt indult eljárás.

A NAV kiemelt feladata, hogy kiszűrje a hamis termékeket a piacról, mert azok nemcsak a gazdaság szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve egészségi, vagy minőségi kockázatot is jelenthetnek.

hamishamisítványparfümpénzügyőr