Elbonthatják a vásárhelyi Nagyállomást

Újat építenek helyette, ha megvalósul a Szeged-Békéscsaba vasútvonal felújítása. Nemrég indult az engedélyeztetési eljárás, a kivitelező konzorcium már megvan.

Megindult a 135-ös, azaz a Szeged-Békéscsaba vasútvonal átépítéséhez kapcsolódó útépítés engedélyeztetési eljárása és tíz vasúti átjáró biztosítási módjának meghatározása – volt olvasható a Csongrád-Csanádi Kormányhivatal Műszaki Hatósági Főosztály, Közlekedési és Útügyi Osztálya hirdetményében.

A Beruházás építtetője a Nemzeti Infrastruktúra Zrt., a terveket egyébként még tavaly novemberben készítette el a szegedi DELTATERV Tervező és Fővállalkozó Kft.

A tervezett munkálatok egyébként a Szeged-Békéscsaba vasútvonal csak azon szakaszát érintik majd, ha ténylegesen megindulnak, melyet a tram-train miatt nem újítottak fel, azaz a Szeged-Nagyállomás és Szeged-Rókus, illetve a Vásárhelyi Népkert állomástól Békés megye székhelyéig tartó részt.

A Békéscsaba–Szeged vasútfelújítás előkészítésére vonatkozó mérnöki tervezési feladatokat a BÉSZ Konzorcium – Infraplan Vasút- és Úttervező Zrt., a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. és a Kontúr Csoport Tervező, Építtető, Kivitelező Kereskedelmi Kft. – nyerte meg.

Információink szerint nem csak a pálya újul meg, de Orosháza és Békéscsaba között azon akár 120-szal mehetnek majd a vonatok, míg a szegedi Nagyállomás és Rókus közt csak 80-nal.

Még a régi sínek a Népkerti állomás Nagyállomás felőli oldalán

(Rókus és Vásárhely Népkert közt pedig ugyanúgy százzal, ahogy azt a tram-train ma is teszi.)

Az Indoház szakportál szerint a tervezett munkálatok során a szegedi Nagyállomáson, Kútvölgyön és a Békés megyei Telekgerendáson áttervezik az utasperonokat, ami azok megemelését jelenti, a vásárhelyi Nagyállomáson új üzemi épületet emelnek, miután a régit lebontották. És felújítják a vonal környékén az érintett utakat és közműveket, valós idejű, számítógépes vasútüzemi szimuláció elvégzésére képes vizsgálat, illetve modern, központi forgalomirányítást lehetővé tevő állomási biztosítóberendezés lesz a vonalon.

A munkálatok során elbontanák a székkutasi állomásépületet is. Amit helyi önkormányzat szeretne megmenteni. Vélhetően azért is, mert Székkutast a német nyelvterületen híressé tévő Gyakran gondolok Piroskára című regény, majd az abból az 1950-es években készült német sikerfilm egy része az állomáson, illetve a szélmalomnál játszódik.

NIF Zrt. szerint az előkészítés alatt álló beruházás célja a vasútvonalon található szűk keresztmetszetek kiváltása. A tervek szerint Székkutas állomás jelenlegi épületét, annak leromlott műszaki állapota miatt, az új vasúti vágányok megépíthetősége, új rakodóterület kialakítása érdekében elbonthatják. A megújuló peron közepén esőbeállókat helyeznek el, az itt található automatából lehet majd jegyet váltani. Az utasforgalmi funkciókkal nem rendelkező új üzemi épület mellett P+R parkolók létesülnek.

BékéscsabaKútvölgynagyállomásSzegedSzékkutasvasútfelújtás