Egyre többen költöznek Szegedről Hódmezővásárhelyre

A megyeszékhelyen élők felfedezték maguknak a szomszédos megyei jogú várost, írt erről a 24.hu a Délmagyarra hivatkozva.

Ádók Zoltán ingatlanszakértő értékesítési körében a szegedi vásárlók aránya szembetűnően növekedett.

Az elmúlt hónapokban minden második lakás- vagy házvásárló vásárló a szomszéd városból került ki

– mondta a portálnak Ádók Zoltán.

A jelenség legfőbb oka, hogy Hódmezővásárhelyen körülbelül 30 százalékkal olcsóbbak az ingatlanok, mint Szegeden, ráadásul a koronavírus-járvány idején nem álltak le a már meglévő támogatások, és újak is jöttek hozzá, például az otthonfelújítási program.

Jelenleg a babaváró támogatással élnek a legtöbben Vásárhelyen

– említette a szakértő.

Ádók Zoltán szerint egy olyan lakáshoz, amit Szegeden 22-23 millióért lehet megvásárolni, Hódmezővásárhelyen körülbelül 30 százalékkal olcsóbban juthat hozzá vevő.

Az árak mellett a tram-train megépülése is sokat nyom a latba, ami megkönnyítette és meggyorsította a két város közötti közlekedést.

Ha több szempontból is jó kertes ház kerül ki a piacra, amit nem áraztak túl a tulajdonosai, az egy-két héten belül elkel

– fűzte hozzá az ingatlanszakértő.

HódmezővásárhelyköltözésSzegedtram-train