Egyre több magyar hagyja el az országot

Utoljára 2017-ben vándorolt ki annyi magyar külföldre, mint 2022-ben: 26 500 ember – írta a Portfolio a KSH előzetes adatai alapján. Ez majdnem ötezerrel több, mint egy évvel korábban.

A lap emlékeztet, hogy ezzel megfordult az a kedvező folyamat, aminek köszönhetően 2021-ben már többen tértek haza, mint a távozók. Tavaly már kevesebben jöttek, egészen pontosan 21 900 fő, zömében külföldön született magyar állampolgár.

A ki és beköltözések 2021-es pozitív és a 2022-es negatív egyenlege ugyanakkor szinte pontosan megegyezett: a két évvel ezelőtti 9672-es többlet után tavaly 9450 fős lett a hiány.

A lap jelezte azt is, hogy a nemzetközi migráció nehezen mérhető, így a statisztikák sem teljesen megbízhatóak, aki nem jelenti be hivatalosan is külföldre költözését, azt nem számolják, és bonyolítja a helyzetet a kettős állampolgárok esete is.

A lap szerint a távozók körében Németország, Nagy-Britannia és Ausztria a három legnépszerűbb ország, legalábbis ezekben él a legtöbb magyar az Eurostat adatai alapján.

AusztriaKSHMagyarországNémetország