Egyetemi Erasmus-projektek: nincs érdemi előrelépés

November óta nincs előrelépés Erasmus-ügyben Magyarország és az EU között. Ezek azok a pályázatok, amelynek keretében magyarországi egyetemeken tanuló magyar fiatalok külföldön tölthetnek egy vagy több szemesztert saját szakjukon. A borítókép illusztráció.

Az Erasmus-programban részt vevő 21 hazai egyetemből 18-nak lejár a szerződése, és november óta nem történt érdemi előrelépés az Erasmus-ösztöndíjakat illetően, Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár szerint, írja a hvg.hu.

Hankó szerint Brüsszel időhúzásra játszik, a hazai Pannonia és Hu-rizon programok pedig az Erasmus pótlására indultak el. A Hu-rizon az EU Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramját lenne hivatott helyettesíteni.

Az államtitkár azt is elmondta, hogy a magyar kormánynak van lehetősége beavatkoznia az Erasmus-programból kizárt magyar egyetemek által az Európai Bizottság határozata ellen indított perbe, és ezt a kormány már meg is tette.

Hankó a Mandinernek adott interjúban elismerte ugyan, hogy a felsőoktatási dolgozók bérkövetelése jogos, de időt kért arra, hogy a megfelelő javaslattal elő tudjanak állni.

Ahogy arról korábban mi is írtunk, Brüsszel a finanszírozást ideiglenesen függesztette fel, mert összeférhetetlennek tartja, hogy a privatizált, de még állami finanszírozásban részesülő egyetemek kuratóriumaiba fideszes politikai kinevezettek kerültek.

egyetemekErasmusfelsőoktatásHankó Balázs