Egy idős pár és egy férfi több mint 350 tő kannabiszt termesztett egy tanyán

Frissítve: Olyan információkhoz jutottunk, miszerint a fiatalember az egyik parlamenti párt ifjúsági szervezetében politizál. Ha sikerül igazolnunk az értesülést, megosztjuk azt olvasóinkkal.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói elfogtak egy idős házaspárt és egy fiatal férfit, akik egy tanyán, több mint 350 tő különböző fejlődési szakaszban lévő kannabisz növényt termesztettek – olvasható a police.hu-n.

A házaspár 69 éves férfi tagja 2021 július elején került a rendőrök látókörébe, hogy ingatlanján, nagy mennyiségben marihuanát termeszt.  A nyomozók az elvégzett adatgyűjtések eredményeként megállapították, hogy a kábítószer termesztésében szintén 69 éves felesége is segítséget nyújtott, továbbá azonosították az időskorú férfi 27 éves társát is.

A rendőrök 2021. július 8-án a kora délutáni órákban tartottak szemlét a kérdéses ingatlanban, amely során megtalálták a nemesített növényeket, továbbá a részben leszüretelt és kiadagolt kábítószert, illetve a termesztéshez szükséges eszközöket. A feltételezett elkövetőket előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták, akik a bűncselekmény elkövetését elismerték. 

A gyanúsítottakkal szemben a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán termesztéssel, jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás – közölte a rendőrség.

Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságmariuhána