Egy hétig szavazhat a városkártya dizájnjáról

Négy terv került fel a Polgármesteri Hivatal Facebook-oldalára, amelyek közül azt használják a hamarosan elinduló városkártya arculati megjelenéseként, amelyre a legtöbb lájk érkezik július 3-ig. Az alábbi Facebook-galériában azt a képet lájkolja, amely önnek a legjobban tetszik!

Négy formaterv készült a városkártyához.A legtöbb kedvelést (like-ot) kapott képen szereplő terv lesz a kártya végleges formája.A szavazást július 3-án, pénteken fogjuk lezárni.

Közzétette: A Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata – 2020. június 26., péntek

(Fontos, hogy magát a képet lájkolni kell, úgy tudjuk, az imádom és ölelés reakciókat még beleszámolják, a többit nem.) Mint korábban írtunk róla, a hódmezővásárhelyi városkártya régi terv, idén áprilisban írták ki a pályázatot a megvalósítására, és a jövőben ingyenes tömegközlekedést is használhatnak majd vele a városlakók, illetve a tervek szerint fürdőbelépőnek is jó lesz majd.

dizájnÖnkormányzatvároskártya