Egy felmérés szerint a magyarok háromnegyede nem ajánlja a tanári pályát

A magyar felnőttkorú lakosság elégedetlen az ország oktátási rendszerének jelenlegi formájával, az oktatás minőségével – derült ki az Ipsos júniusi kutatásából. A nemzetközi, 29 országos kutatás eredményei azt mutatják, hogy a legtöbb szempont szerint Magyarország az utolsók egyike a sorban, legyen szó a tanárok megbecsültségéről, megfelelő erőforrásokról és felszerelésekről, vagy akár egyenlő esélyekről – és a helyzet csak romlott az elmúlt időszakban.

Az eredmények szerint a felmérésben szereplő magyarok 76 százaléka senkinek sem javasolná, hogy tanárnak álljon, továbbá 74 százalék szerint a pedagógusok nincsenek rendesen megfizetve. A megkérdezettek 73 százaléka úgy vélte, az ország tanárai nincsenek megbecsülve, míg 66 százalék volt azoknak az aránya, akik szerint a pedagógusok keményen dolgoznak.

A kutatások egyebek mellett arra is rávilágított, a magyarok a legkevésbé elégedettek az oktatási rendszer általános minőségével az összes felmérésben szereplő ország közül, ugyanis azt mindössze 8 százalék tartja jónak, míg az első helyen álló Szingapúr esetén a megkérdezettek 75 százaléka válaszolta ezt.

Az Education Monitor 2023 kutatás az Ipsos Global megbízásából készült 29 ország összesen 23 248 felnőttkorú lakosának bevonásával, országosan reprezentatív mintákon.

felmérésközvélemény-kutatásMagyarországoktatáspedagógus