Egy év a torony alatt

Egy éve kezdett el dolgozni a jelenlegi városvezetés, a 2019-es választásokat követően. Sorozatot indítunk, amelyben az eddigi tevékenységüket vizsgáljuk.

A jelenlegi városvezetés eredményeiről kevés szó esik, annál inkább a vélt hiányosságokról. A politikai ellenfelek már néhány hónap elteltével is számon kérték az egyébként öt évre szóló ígéretek megvalósítását. Nézzük végig, mi valósult meg eddig ezekből.

Eltörölték a lakosság számára az ingatlanadót

2017-ben annyira kiverte a biztosítékot a lakosság körében a 30-50 %-os ingatlanadó-emelés, hogy az akkori városvezetés kénytelen volt csökkenteni azt. De még így is kiemelkedően magas ingatlanadót fizetett a lakosság. Az akkori újságcikkek sorban számoltak be felháborodott lakossági panaszokról, többen elmondták, szinte újra megvásárolják a házaikat az adó fizetésével.

László Krisztián, akkor még ismeretlen vásárhelyi influencer facebookposztjában hívta fel a figyelmet 2017-ben, hogy a 30 % néha több

2018-ban Márki-Zay Péter azt ígérte kampányában, hogy az ingatlanadókat eltörli. A terv az volt, hogy a 2018-as év felénél, júliusban törli el a 101 nm alattiakét, aztán második lépésben az ennél nagyobb ingatlanokét. Ám polgármesterségének első rendes közgyűlésén a többségi fideszes testület javaslatára és szavazatával egy olyan rendeletet szavaztak meg, amelyben azt szabályozták, hogy januárig visszamenőleg legyen érvényes az adó eltörlése. A képviselők azt is megszavazták, hogy ha valaki befizette már az összeget, úgy annak a város fizesse azt vissza.

Márki-Zay Péter és csapata tartotta magát korábbi ígéretéhez és 2019 októberében a 101 nm fölötti ingatlanok adóját is eltörölték.

A vállalkozások építményadója is 30%-kal csökkent 2017-hez képest.

Márki-Zay polgármestersége alatt a magánszemélyeknél és a vállalkozásoknál számítások szerint 1 milliárd 177 millió forint maradt, az építményadó eltörlésének és csökkentésének nyomán.

Milliárdok a régi adósságok törlesztésére

Az önkormányzatnál 2018 februárja után hirtelen nagyon sokan jelentkeztek, hogy fizessék ki nekik a korábban keletkezett adósságokat. A helyi kórház, a belügyminisztérium, a városnak beszállító cégek. Ráadásul közben a városi cégek is tetemes mennyiségű veszteséget termeltek, adósságokat fizettek olyan döntések nyomán, mint például a volt zeneiskola épületével kapcsolatos ügy. Az elődök hitelt vettek fel az épület felújítására, majd nem számolva az ingatlan eredeti értékével, nagyjából a felújítás költségén eladták, de az így befolyt összeget nem a hitel törlesztésére fordította az önkormányzat, hanem felélte, a hitel visszafizetésének terhét pedig a város cégére hagyta. Ha akkor okosan döntenek, a 2016-ban a vételárból kifizeti az önkormányzat a HMSZ Zrt. által kibocsátott számlát, és most az önkormányzatnak nem lenne a HMSZ Zrt. felé tartozása. A HMSZ Zrt., ha a hitelszerződés lehetővé teszi, előtörlesztette volna a hitelt az önkormányzat által kifizetett számla értékéből, a HMSZ Zrt-nek se lenne hitele. De nem így döntöttek, ez negyedévente 14 millió forint törlesztést jelent most a városnak.  

A volt zeneiskola épületét félmilliárd forintért újították fel (fotó: Purgel Zoltán)

Az adósságok kifizetése tehát a mai napig tart, de nézzük az elmúlt egy évet.

Gyöngyösi Ferenc képviselő, a Pénzügyi-Gazdasági, Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság elnöke számos kimutatást hozott nyilvánosságra Facebook oldalán.

Ezekből kiderül, hogy

  • amikor Márki-Zay Péter polgármester lett 3 milliárd 23 millió forint pályázati pénz hiányzott. Ezt a 3,023 milliárd forintot 2018 februárja óta kellett visszatermelniük a városi kasszába.
  • A Belügyminisztériumtól (2011-2014) kapott támogatások szabálytalan felhasználása miatt eddig két év alatt 546 millió forintot kellett a jelenlegi városvezetésnek visszafizetni.
  • A városi cégek hitelállománya 1 milliárd 718 millió forinttal csökkent 2018 februárja óta

A régi hagyományt, miszerint a beszállítóknak nem, vagy csak nagyon késedelmesen fizetett a város – beszüntették, 377 millió forinttal csökkentették a lejárt tartozásokat. Volt időszak a város korábbi életében, amikor ez 1-1,5 milliárd forint között mozgott.

Összegezve:

  • Pályázati pénz visszatöltése: 3 milliárd 23 millió forint
  • BM eddigi visszafizetések: 546 millió forint
  • Építményadó: 1,177 milliárd forint
  • Városi cégek hiteleinek csökkentése: 1,718  milliárd forint
  • Beszállítói tartozások csökkentése: 377 millió forint

A fenti adatokat Gyöngyösi Ferenc a Pénzügyi Bizottság elnöke gyűjtötte össze és tárta a nyilvánosság elé.

Összesen 6,841 milliárd. Ennyi pénzzel lenne több most a város kasszájában. Ebbe még nem számoltuk bele, hogy további elvonások is történtek az elmúlt egy évben, közel 200 millió a pandémia miatt, 8.5 milliárd (visszavont MVP támogatások) pedig vélhetően azért, mert a városvezetés nem kormánypárti.

adósságeredményekHódmezővásárhelyingatlanadóMárki-Zay Pétervárosvezetés