Egy 32 éves férfi elmondása szerint vita közben fojtotta meg 12 éves szerelmét

Egy 32 éves férfi elmondása szerint vita közben fojtotta meg 12 éves szerelmét

Az elkövető elmondása szerint szerelmi kapcsolatban állt a bőven kiskorú áldozatával.

Egy 12 éves lány tiszarádi eltűnéséről tett bejelentést a rendőrségen az egyik családtagja szeptember 22-én. A rokon elmondta, hogy a lány előző nap az otthonában megsérült és a család egy férfi ismerőse kísérte Nyíregyházára orvosi ellátásra, ahonnan nem érkeztek haza. A rendőrök haladéktalanul, nagy erőkkel kezdték meg az adatgyűjtést az eltűnt lány felkutatása érdekében.

Néhány órán belül megtalálták a lányt korábban elkísérő 32 éves gávavencsellői férfit. B. D. a nyomozóknak elmondta, hogy a fiatal lánnyal szerelmi kapcsolatban álltak és az orvosi ellátás után Nyíregyházán sétálni indultak. Egy erdős területre mentek, ahol összevesztek és a vita hevében megfojtotta és sorsára hagyta a lányt. A nyomozók a B. D által megadott helyen megtalálták a holttestet.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányságon emberölés bűntettének megalapozott gyanújával kihallgatták a férfit, őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.

gyilkosságkiskorúNyíregyházarendőrség