Ég a negyedik gyertya a város koszorúján

Tegnap meggyújtotta dr. Berényi Károly alpolgármester a város adventi koszorúján a negyedik gyertyát is, a 112. Kubinyi Zoltán cserkészcsapat Fülesbagoly örsének jóvoltából Betlehemi Békelánggal.

Dr. Berényi Károly beszédében elmondta, a tegnapi „Aranyvasárnap” jelmondata: a szeretet. A négy gyertya együttes lángja a Jézus születésekor szétáradó világosságot, a sötétség feletti győzelmet testesíti meg.

Wass Albert írótól idézett, akinek üzenete így szól:

„Magyar Véreim! …

Én úgy látom, hogy most is, mint már annyiszor történelmünk során, a szeretet hiányzik belőlünk. Az igazi szeretet. Az az isteni erőforrás, mely nélkül nincs se élet, se békesség, se szabadság, se igazság, se jólét, se semmi más érdemes emberi megnyilvánulás. Az a szeretet, mely egybeolvaszt testvért a testvérrel, magyart a magyarral. Mely megértést és békességet teremt a civódás helyén, egységet a széthúzók között, építő szándékot a rombolók szívében, és közös nagy emberi mozdulatokhoz erőt ad a leggyöngébbeknek is.Úgy érzem, hogy ez a valódi szeretet hiányzik belőlünk, mely nem a hibát keresi egymásban, hanem Isten képmását, nem ellenfelet lát, hanem testvért, nem civódásra ösztökél, hanem együttműködésre. Nem gyöngeséget jelent, hanem erőt. Hiányzik belőlünk ez a láthatatlan lelki kötőanyag, mely mint cement a téglát, embert emberhez tapaszt, s alkalmat ad ezzel a jóféle szellemi erőknek, hogy maradandót alkothassanak Isten dicsőségére és az emberiség javára.Legyen ez a néhány soros írás karácsonyi üzenet hozzátok, magyarok, a világ minden táján. Nézzetek a szívetekbe karácsonyos szemmel, őszinte és becsületes lélekkel. S ha azt látjátok az önkeresés során, hogy szíveteknek valamelyik zugában rosszindulat, irigység, keserűség vagy bármiféle más tisztátalan érzés lakozik valamely magyar testvéretekkel szemben: gyomláljátok azt ki gyorsan, mielőtt véglegesen és halálosan megmérgezné bennetek az életet.Nyissátok meg szíveteknek minden ablakát, és eresszétek be oda a napfényt, hadd pusztítson ki belőletek minden sötétséget ezen a karácsonyon. A civódások, pártoskodások nemzetéből változzatok át a szeretet nemzetévé, s lássátok meg: attól a pillanattól kezdve veletek lesz az Isten. Megmaradásunknak, megmaradástoknak, a magyar sors jobbra fordulásának ez az egyetlen lehetősége.

Adjon az Úristen boldog, áldott karácsonyt és szeretetben gazdag újesztendőt mindnyájatoknak!”

Elmélkedést Szabó Csengele unitárius lelkész mondott, aki kihangsúlyozta, a várakozást mindenki megtapasztalja, és sokszor a hiányra koncentrálunk közben, holott minden ilyen esetben a fényt kellene beengednünk lelkünkbe. Sokan úgy gondolják, hogy hiányzik nekik a szeretet, a család, egy elveszített hozzátartozó, vagy a pénz ahhoz, hogy megéljék az igazi karácsonyt. De éppen ezek hívhatják fel figyelmünket valami másra, ami egy boldogabb, nyugodtabb élethez vezethet. Az imát Bicskei Róbert adventista lelkész mondta.

adventgyertyagyújtásHódmezővásárhely