Donáth Anna lett a Momentum elnöke

Az ellenzéki párt küldöttei vasárnap döntöttek Fekete-Győr András utódjáról.

A tisztújító küldöttgyűlés eredményeképpen a Momentum következő elnöke Donáth Anna lesz. 2016 óta a párt oszlopos tagja, 2018-tól 2020-ig a párt alelnöke volt, 2019 májusa óta pedig a párt európai parlamenti képviselője. Donáth Anna mandátuma jövő nyáron jár le.

,,A következő fél évben sok munka vár ránk, hiszen erős, az emberek érdekei mellett határozottan kiálló, és szerethető Momentum nélkül nincs kormányváltás. Amire égető szükség van, hiszen az ország nem engedhet meg magának újabb négy év fideszes kormányzást. A következő választás ugyanis sorsdöntő. Nem hagyhatjuk cserben Magyarországot, hiszen ez a mi hazánk is.” – értékelte az eredményt oldalán Donáth.

A párt vezetéséért rajta kívül Orosz Anna, újbudai alpolgármester és a párt elnökségi tagja, illetve Hollai Gábor, a XVI. kerület önkormányzati képviselője is indult.

Mint az ismert, október elején mondott le Fekete-Győr András a Momentum elnöki pozíciójáról.

elnökMomentum