A Promenád24-nél történt többszörös főszerkesztőváltásról írt cikkeink nyomán nemrégiben megkeresett minket egy volt Rádió7-es szakember, aki, hogy árnyalja a képet, lesújtó benyomásairól, a médiumnál megélt időszakról mesélt kollégánknak. Kérte, semmiképp ne írjuk le a nevét, mert fél a megtorlástól. Segítségével több másik személlyel is felvettük a kapcsolatot, akik az utóbbi években a helyi kormánypárti médiánál dolgoztak. Mellbevágó tapasztalataikat foglaljuk össze ebben a cikkben, amely most szintén név nélkül jelenik meg, egyetlen okból: hogy megkíméljük forrásainkat. A nyilatkozók neveit kérésük szerint nem hozzuk nyilvánosságra, bár annak mindannyian örültek, hogy foglalkozunk a témával. Jellemző, hogy az egyetlen személy, aki vállalta, hogy a nevét adja a történetéhez, már mindent felszámolt Magyarországon, családjával együtt külföldre költözött.
Nemrégiben írtunk róla, hogy ismét főszerkesztőváltás volt a helyi Fidesz-médiánál, Megyeri József után Majzik Attilát is leváltották. Attila megkeresésünkre diplomatikusan ugyan, de egyértelműen válaszolt: “Az ott megjelenő tartalmakról magánemberként megvan a véleményem, de erről bővebben nem szeretnék nyilatkozni”. Bár már ez a mondat igencsak elgondolkodtatott minket, a témát – akkor még – ennyiben hagytuk. Egészen addig, amíg meg nem kereste kollégánkat a cikk apropóján a Rádió7 egyik volt munkatársa, aki az utóbbi években hosszabb ideig a médiumnál dolgozott, közvetlen tapasztalatokat gyűjtve. Megrázó beszámolója után döntöttünk úgy, hogy továbbra is foglalkozunk – foglalkoznunk kell – a témával. A segítségével több volt dolgozóhoz is eljutottunk, akik az első nyilatkozónk által elmondottakat alátámasztották és kiegészítették. Cikkünk további részében nem teszünk különbséget interjúalanyaink között, ezzel is védve őket.
“A színvonal folyamatosan romlik”
Első nyilatkozónk félti a családját, így nyomatékosan kéri, le ne írjuk a nevét, és azt sem szeretné, ha a személyére következtetni lehetne. Hangsúlyozza, nem csodálkozik a főszerkesztők gyakori leváltásán, szerinte a kiadásért felelős személyként feltüntetett Szöllősi Emesének “köze nincs a rádiózáshoz”. Amíg ott dolgozott, a szakmaiatlanság, és ahogy mondja, az “embertelenség” zavarta legjobban. Ha valaki bejött azzal, hogy eltűnt a háziállata, azt mondták neki, fizessen érte, majd legyártják reklámban, meséli. A vásárhelyiek azt mondják, hogy Égető Gyula idejében, ha valakinek mondjuk elkóborolt a kutyája, és felhívta a rádiót, akkor a következő megszólalásban a rádiósnak be kellett mondania. Szerinte ettől volt jó a rádió, mióta viszont “megvették” Égetőtől, azóta folyamatosan jönnek-mennek az emberek, és nem mindenkinek van köze a rádióhoz, mondja nyomatékosan. A színvonal folyamatosan romlik, ugyanúgy a Promenád24-nél – folytatja. “Egy mondatot nem tudnak helyesen leírni, de plágium is előfordult már” – utal egy cikkre, ami forrásmegjelölés nélkül egy az egyben ugyanaz, mint ami egy országos portálon is megjelent.
Egy másik, többéves tapasztalattal rendelkező rádiós, aki az utóbbi években egy ideig szintén tagja volt a Rádió7 stábjának, rögtön így kezdi:
Nem szeretnék névvel nyilatkozni, mindenki tudja, milyen bosszúálló Lázár János.
Elmeséli, milyen örömmel ment eredetileg oda, hiszen mindig is ezt szerette csinálni. Aztán, ahogy megtapasztalta a valós viszonyokat, alaposan visszaesett a lelkesedése. “Van tapasztalatom, mit, meg hogy lehet csinálni.
A Rádió7-nél mindenre tesznek nagy ívben. A tisztességre, az emberi méltóságra, a médiatörvényre, az alkalmazottakra, még azokra is, akikről írunk
– festi le a helyzetet. Lauscher Zoltán három évig dolgozott a rádiónál, hírszerkesztőként, műsorvezetőként és újságíróként is. Ő az egyetlen, aki a nevét is vállalja, mint mondta, Magyarországon fölszámolt mindent, külföldön él, és megtalálta a helyét, jól van, de már nem a médiában dolgozik. Így vall a Rádió7-nél és a Promenádnál eltöltött időszakról: “Nem állok/álltam senki pártján, csak szerettem volna, ha betartják az újságírás és rádiózás elemi szabályait. Sokszor szóltam emiatt, de ez nem sikerült, hát nem volt maradásom.” Egyik nyilatkozónk arról számol be, hogy szerencsére megtalálta a helyét többéves Rádió7-es korszaka után is, de az ott tapasztalt “szakmaiságról” neki is megvan a véleménye: “Voltak kollégák, akiket olyan pozícióba raktak, amire nem voltak alkalmasak” – mondja, azt is elárulva, hogy ő is “mindenes” volt a médiumnál, vagyis olyan feladatokat is elvégeztettek vele, amelyekre nem érezte magát alkalmasnak.
Politikai nyomás
Az egyik volt rádiós visszaemlékszik egy esetre, amelynek fül- és szemtanúja volt, még Égető Gyula idejéből:
Amikor megválasztották Márki-Zayt 2018-ban, és bejött az első interjúra, egyik kollégám elé ment és üdvözölte, majd gratulált neki. Olyan üvöltözést, ami utána volt, szerintem Ön még nem hallott!
– ecseteli a történéseket. Másik nyilatkozónk, aki szintén ezekben az években dolgozott ott, ugyanezt támasztja alá: “Égető idejében a politikai nyomás nem annyira volt jellemző, bár így is pontosan tudtuk, mi az, amire oda kell figyelnünk, megvolt a politikai irányultság.” A pártkötődés a munkatársak között viszont szerinte nem volt jellemző, a kollégák egyszerűen szerettek rádiózni. A lelki terror ellenben gyakorlatilag napi szintű volt: ordítozások, kirúgással való fenyegetőzés. “Volt, aki ebben elég rendesen tönkrement” – mondja. Ezek szerint tehát már meg volt honosodva a rádiónál Égető idejében is ez a fajta munkahelyi kultúra, amely az őt követő időkben csak tovább “tökéletesedett”. Míg korábban a szerkesztők nem kaptak szó szerinti leiratokat, volt egyfajta szabadságuk, később ez megváltozott.
A legnagyobb gondom az, hogy a stúdióbeszélgetéseket – például a Lázár Jánossal folytatottakat – előre megírják
– emlékszik vissza interjúalanyunk, aki már az Égető-korszak után került a rádióhoz. Egy szakmailag tapasztalt rádiós például igen megalázónak érezte, amikor Lázár Jánossal folytatott interjúja előtt ilyen szó szerinti leiratot kapott:
Jó napot kívánok, XY vagyok, üdvözlöm a kedves rádióhallgatókat. Tisztelettel köszöntöm térségünk országgyűlési képviselőjét, Lázár Jánost. Üdvözlöm, képviselő úr.
Egy másik volt rádiós is ugyanezt erősíti meg:
Elküldik a Fidesz-irodába, ott visszaigazolják, aztán szó szerint azt kell kérdezni. A rádiót valójában Markó Csaba és Szél István irányítja, csak az szólalhat meg benne, aki fideszes és fizet
– teszi hozzá. Lauscher Zoltán is hasonlóan élte meg a politikai nyomást: “Tudásom legjavát adtam, imádtam a szakmámat, de volt egy pont, amikor nemet mondtam. Nem voltam hajlandó kiszolgálni a politikai érdekeket, így ilyen tematikájú anyagokat nem is készítettem. Nekem többet ért a becsületem, és a lelki nyugalmam. Végső soron a politikai nyomás, és Göbl Vilmos „politikai komisszár”, valamint Kiss Máté propagandista teljes hozzá nem értése vezettek a távozásomhoz” – vallott Rádió7-es időszakáról a szakmájában elismert, több évtizedes műsorvezetői tapasztalattal rendelkező rádiós. Göbl Vilmos egyébként azzal írta be magát 2018-ban a vásárhelyi polikatörténetbe, hogy megírta a fideszes önkormányzati képviselőknek, ne nyilatkozzanak “még pozitív témákban sem” a sajtónak.
“Márki-Zayról mindig csak a rosszat, a szart lehet írni, ha nem igaz, akkor is, Lázárról meg, ha bármi jelentéktelent is posztol a Facebookján, abból hírt, meg cikket kell csinálni. Ha megtaláltam egy hírt, hogy például a MÁV-nál történt valami – MTI-hír – már megkaptam az akkori főszerkesztőtől, hogy »természetesen erről nem írunk«. Hiába mondtam, hogy ez is érdekelheti a vásárhelyieket, hiszen a város egyik fele nem lázárista”
– meséli egy szintén többéves tapasztalattal rendelkező volt Rádió7-es szakember. Hozzáfűzi, azokat a híreket, amik Lázárról vagy Márki-Zayról szóltak, – a “kiemelt híreket”, – a főszerkesztő írta meg, nekik pedig fel kellett olvasniuk – “akkor is, ha szégyenletesnek tartottuk őket”. Pozitív híreket, hogy például mi készült el a városban, nem mondhattak be. Erre egy példát is hallunk: hetekig fel volt túrva az Oldalkosár utca járdája, melyről napi szinten be kellett számolniuk. Arról viszont, amikor elkészült, tilos volt. “Ez tisztességtelen, és szembemegy minden médiatörvénnyel.” Ezt az egyik rádiós jelezte is az akkori főszerkesztőnek. Egy másik megkérdezett azt az esetet nevezi “bicskanyitogató”-nak, amikor meghalt egy idős ember a Nyugdíjas Lakóparkban és csak három nap múlva vették észre. “Emiatt is Márki-Zayra próbálták ráhúzni a vizes lepedőt. Róla egyébként is csak rosszakat mondhattunk, a többiről nem beszélhettünk”- hangsúlyozza.
„A politikai befolyástól, amit ott meg kellett tapasztalnom, még most is görcsbe rándul a gyomrom” – számol be egy másik volt munkatárs, és megjegyzi: “Az ott dolgozók nagy része se nem fideszes, se nem propagandista, kiadták nekünk a feladatot, és mi elvégeztük, de én például ebbe lelkileg tönkrementem”. Hozzáteszi, nemcsak ő volt így, többüknek is “forgott a gyomra az egésztől”.
Hazudni kellett, és nagyon sok álmatlan éjszakám volt emiatt. A híreket megírtuk, majd átírták azt, amit mi megírtunk. Nem konkrét hazugságok voltak benne, hanem úgy forgatták a szavakat, hogy végül mást jelentsen a hír
– fogalmazott. Szívesen mesélne egészen konkrét eseteket, de fél, hogy felismernék, megtorolnák, hogy “súgott”.
Lázár kétszer is elővett minket a vásárhelyi választási vereségért. Megüzente nekünk, hogy azért történt, mert mi… Pedig pont azért veszítették el, mert azt csináltuk, amit ők akartak. Kétszer is megfenyegette a vásárhelyieket, a fülem hallatára, hogy mi lesz, ha Márki-Zayt választják. Fordítva ülnek a lovon, azt hiszik, hogy ez az arrogancia célra vezet, de nem sötétek a vásárhelyiek se.
Egy idő után nem bírtam tovább és eljöttem, pedig akkor még nem tudtam, hová megyek, mi lesz” – fogalmazza meg egyikőjük markáns álláspontját. Nem csak neki okoztak lelkiismereti problémát a hazugságok. Másik interjúalanyunk így vall erről: “Próbáltam abba menekülni, hogy főként a hírszerkesztésben, illetve olvasásban vettem részt. Ott egyetlen apró lehetőség van, az ember a hangszínével próbál játszani, kiemelni a számára fontos, vagy a pozitív dolgokat.” Szerinte megélhetési kérdés mindenkinek ott dolgozni, hithű fideszesről nem tud.
Sok összekacsintás volt egy egy Lázár- vagy Orbán-interjú után. De hangosan soha senki nem merte kimondani. Ez egy munka volt. Olyan, mint egy gépgyárban. Nem szeretem, de megcsinálom, mert a hónap végén fizetnek
– fogalmaz. De miért mondja mindezt el nekünk?
Vásárhely igenis megérdemel egy korrekt tájékoztatást nyújtó rádiót!
– feleli.
Zavaros viszonyok, siralmas munkakörülmények, megaláztatás
„Túlórát nem fizettek, hétvégét nem fizettek. És nem nyolcórás munka volt, hanem 10-12 órás” – meséli az egyik interjúalany, akinek a legjobban az fájt a morális dolgokon kívül, hogy a fizetés is megszégyenítően alacsony volt, annak ellenére, hogy szakirányú végzettséggel rendelkezett. “Se morálisan, se anyagilag, se szakmailag, se semmilyen szempontból nem becsültek meg minket“ – állítja.
Sarokba voltunk szorítva nagyon sokszor. Olyanok hangzottak el egy-egy feladat kapcsán, hogy »ha nem csinálod meg, akkor kirúgunk«. Hallottam, ahogy az egyik kolléga tiltakozott egy politikai feladat kapcsán, hogy nem csinálja meg, inkább felmond. A vezetés azt válaszolta neki, úgyse vesznek fel sehová, úgyis megcsinálod – és nevettek rajta. De engem is többször kinevettek, amikor szóltam, hogy ez már sok, nem bírom megcsinálni. Kizárólag a szakma szeretete miatt maradtam ott annyi ideig
– állítja, hangsúlyozva, hogy semmiféle pártkötődése nincsen.
A Rádió7 stábjának egy volt tagja hosszasan ecseteli számunkra a médiumon belüli személyi viszonyokat: “Göbl, bár Lázár embere volt, legalább úgy-ahogy értett a szakmához” – állítja -, “és engem is évekig ott tartott a szakma szeretete.” Szerinte Szöllősi Emese érkezésekor kezdtek sokasodni a problémák. “Nagyjából fél év alatt kicsinálta Göblt az ügyvezetői székből, és ő lett az ügyvezető” – meséli. Szöllősit rosszindulatúnak, szakmaiatlannak írja le, aki semmit nem ért a rádiózáshoz. A megkérdezettnek végül elege lett, felmondott – nem volt egyedül, vele egyidőben többen is felmondtak. “Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor arra akartak kényszeríteni minket a napi hírszerkesztés, hírolvasás mellett, – 11 órán keresztül kellett híreket szerkesztenünk, olvasnunk – hogy emellett cikkeket is írjunk, óránként kettőt, a Promenádra. Aki a szakmában van, tudja, hogy ez képtelenség. Mentek a fenyegetőzések, hogy ha nem vállaljuk, lecsökkentik az óraszámunkat.” Szerinte Szöllősi a hírszerkesztést “szétbombázta”, a jó hangú emberek elmentek. Úgy tudja, Majzik Attilát is Szöllősi Emese “fúrta ki”.
Nagyon sajnálom, mert a rádió jó műhely lehetett volna továbbra is, lehetne jó munkát végezni, ha olyan vezetné, aki ért hozzá
– véli, hozzátéve, nem is érti, hogyan engedheti meg ezt magának Lázár János, az ő arroganciájával, maximalizmusával. “Értem, hogy Lázár Jánosnak nincs ideje arra, hogy miniszteri teendői mellett a rádiójával foglalkozzon – próbálja titokban tartani, hogy az övé. Van egy Bada János nevű volt iskolatársa, aki a strómanja, de ő sem foglalkozik a rádióval.” Ő is úgy tudja, Szél István az, aki jelenleg Lázár megbízásából próbálja politikailag koordinálni a Rádió7-et és a Promenád24-et.
Itt megjegyezzük: A helyi önkormányzatokat szabályozó 2011. évi CLXXXIX. törvény 36. § szerint – amely az összeférhetetlenségről szól – “Az önkormányzati képviselő, valamint a képviselő-testület bizottságának nem képviselő tagja nem folytathat olyan tevékenységet, amely a feladatainak ellátásához szükséges közbizalmat megingathatja, továbbá nem lehet médiatartalom-szolgáltató természetes személy, jogi személy, gazdasági társaság legfőbb szervének, ügyvezetésének tagja, személyes közreműködője, képviselet ellátására jogosultja.” Vásárhelyen ilyen okból kétszer is indult méltatlansági eljárás képviselők ellen: először Krupczer Ferenc ellen, aki egy internetes rádiót (Rádio Color) működtető cég ügyvezetője volt, majd később Cseri Tamás ellen, aki egy papír alapú kiadvány (Az ellenzék hangja) kiadójaként szerepelt.
“A szakma szeretete tartott ott”
Interjúalanyaink egytől egyik azt mondták, nincsen fideszes kötődésük, csak azért mentek a rádióhoz, mert a szakmában akartak dolgozni, márpedig erre a közvetlen környéken nincs sok lehetőség.
Viszonylag hamar rájöttem, hogy ez nem rádió, hanem azért fenntartott látszatrádió, hogy legyen hol propagandát terjeszteni. Csak a szakmaszeretet hajtott, de egy idő után nem bírtam a tükörbe nézni
– önti szavakba egyikőjük ezt az érzést.
De egy másik korábbi munkatárs is cáfolja a közkeletű hiedelmet, mely szerint a propagandamédiánál csak olyanok dolgoznak, akik a kormánypárt szekerét tolják: “Én soha az életben nem voltam fideszes”.
“Kizárólag a szakma szeretete miatt maradtam ott annyi ideig” – állítja a harmadik is, akinek szintén nincsen semmiféle pártkötődése. Ő egyébként a beszélgetésünk után újra felhív, csak hogy hangsúlyozza: sokáig azért nem keresett másik munkát, mert annyira sarokba voltak szorítva a feladat mennyiségével, és egyidejűleg az alacsony keresettel, hogy arra sem volt energiája, hogy más munkahelyet keressen. Azt is bevallja, szakemberhez kellett járnia, miután eljött a Rádió7-től, hogy pszichésen rendbe jöjjön.
Hála
Interjúalanyaink egytől egyig örömüket fejezték ki és megköszönték, hogy foglalkozunk a témával, ami évekig meghatározta életüket. Annyit kértek, hogy név nélkül tegyük, hiszen a megtorlás, a bosszú sajnos “benne van a pakliban”. A bosszút, az “utánanyúlást” pedig többen is érzékelték, miután felmondtak.
Lauscher Zoltán – akinek kiemelten köszönjük, hogy névvel vállalta az interjút – üzenete végén így fogalmazott:
Bár mi már végleg elhagytuk az országot, az igazságérzetünknek nagyon jól esne, ha gyökeres változások lennének Magyarországon. Ha annyival hozzá tudok járulni, hogy elmondom a történetem, örömmel teszem.
Megkerestük a másik oldalt is
Cikkünk megjelenése előtt e-mailben megkerestük Szél Istvánt és Markó Csabát is azzal a kérdéssel, hogy valóban személyesen közreműködnek-e a Rádió7 és a Promenád24 politikai tartalomgyártásának bármely fázisában (témajavaslat, témafeldolgozás).
Szél István válaszában ezt írta: “Mivel nem vagyok munkavállalója se a Rádió7-nek, se a Promenád24-nek, így értelemszerűen a tartalomgyártásban sem veszek részt.” Markó Csaba pedig mindössze ennyit: “Köszönöm a megkeresést, kérdésükre a válaszom: nem.”