DK-Emmi-csörte a mártélyi iskolabezárás kapcsán

Bősz Anett arról ír, hogy Maruzsa azt mondta a mártélyiaknak, nem zár be az iskola, az Emmi szerint ez hazugság, arról pedig nem tehetnek, hogy a reformátusok mégsem veszik át az intézményt.

Bősz Anett, a Liberálisok elnöke, aki országgyűlési képviselőként a azonban a DK-frakcióvezető-helyettese közleményében hazugsággal vádolta meg Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárt. Szerinte ugyanis ő az „íróasztaláig futó” mártélyiaknak „a hét elején ugyanis még azt ígérte, hogy nem kell megszüntetni a mártélyi alapfokú oktatást, lehetőséget kap az iskola”. Szerintük később azonban kiderült, hogy ez hazugság volt és mégis bezárják az intézményt.

– fogalmaz Bősz. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) válaszközleménye szerint viszont a DK hazudik és ezzel „próbál bekerülni a hírfolyamba”. Mint írják: ” A DK állításával ellentétben ugyanis a köznevelésért felelős államtitkár végig nyíltan beszélt a mártélyi iskolával kapcsolatban. A településről érkező delegáció tagjainak őszintén elmondta, a mártélyi iskolával elsősorban az a probléma, hogy a helyi szülők nem oda íratják a gyermekeiket”.

Félárbocon a mártélyi Trianon-zászló a döntés ellen tiltakozva

Maruzsa egyébként Putz Anita mártélyi polgármester szerint sem azt mondta, hogy az állam ad lehetőséget az iskola további működésére, sőt, kifejezetten arról beszélt, hogy már eldöntött a kérdés. Csak miután a polgármester megemlítette neki, hogy a reformátusok átvennék az iskolát, illetve egészen pontosan a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola telephelyet létesítene Mártélyon. azt mondta: örül neki, ha így megmenekülhet az intézményt. Az Emmi mostani közleménye szerint arról nem tehetnek, hogy az egyház visszakozott.

– fogalmaz a minisztérium. A falu önkormányzata és az oda járó diákok szülei most Aáry-Tamás Lajos oktatási jogok biztosának vizsgálatában bíznak. Beadványukban úgy érvelnek, hogy a döntés előtt nem egyeztettek a köznevelési törvény által előírt módon és a település demográfiája alapján fenn kell tartania a tankerületnek az iskolát.

Ha egy ombudsmani döntés ezt nem tudja kikényszeríteni – amiben bíznak jelenleg -, akkor bár a szülők kifejezetten arról beszéltek az e hét csütörtöki sajtótájékoztatón, hogy nem akarják városi, harminc fős osztályba küldeni a gyerekeiket, a Varga Tamás Általános Iskola megszűnő mártélyi tagintézményéből a diákokat és egyébként a dolgozókat is annak vásárhelyi anyaintézménye venné át, miután azok a szülők, akikkel lapunk beszélt, nem kerestek másik iskolát gyereküknek.

(via atv.hu)

Kiemelt képünkön a bezárásra ítélt mártélyi általános iskola udvara

Bősz AnettDKMártélyMártélyi iskolaMaruzsa ZoltánpártokPutz Anita