Diákok Luca-napi vására a kertvárosi iskolában

Ma rendezte adventi vásárát a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, melyen a gyerekek és szüleik kreatív ajándékai, süteményei találtak gazdára. A befolyt összeg az iskolai diákönkormányzat kasszájába kerül, s a gyerekekre fordítják.

Tavaly rendezte első adventi vásárát a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, ma pedig a másodikat, melyen még az előző évinél is több portéka közül válogathattak az érdeklő gyerekek. Az iskolások és szüleik igazán kreatív ajándékokat készítettek erre az alkalomra, s különféle édességeket is kínáltak, igencsak pénztárcabarát árakon.

– A gyerekek már októberben érdeklődtek, hogy az idén lesz-e Luca-napi vásár, hiszen a tavalyi első mindenkinek nagyot tetszett – árulta el Juhászné Wolf Edit iskolaigazgató. Azt is megtudtuk tőle, hogy a gyerekeknek tavaly sikerélményt jelentett, hogy az általuk készített kézműves tárgyak gazdát cseréltek, így eljutva egy-egy család karácsonyfája alá. – Az volt a célunk, hogy az ünnepvárásra, a szeretet átadására neveljük a gyerekeket – tette hozzá.

Tóth Eszter édesanyja segítségével készített díszeket: – Bábukból késztettük ezeket – mutatta mindkettőt, egy utcán álló kisgyereket és egy magányos hóembert, akivel mégis mindenki vele van, mert nagyon szeretik őt az emberek.

Tóth Eszter a díszeivel. Az édesanyja is segített elkészíteni azokat

Az idei Luca-napi vásárt decemberben hirdette meg az iskola diákönkormányzata, s a gyerekek a tavalyinál nagyobb számban készítették odahaza a portékákat, melyekkel kiálltak az iskola aulájában felállított standokhoz. Volt mire rácsodálkozni és volt miből vásárolni. Ráadásul figyeltek arra is, hogy egy-egy ajándékféléből ne legyen nagyon sok, inkább változatos, sokszínű legyen a kínálat. A gyerekek mellett a szülők is nagyon lelkesek voltak, tanúsítják ezt a különféle ínycsiklandozó sütemények is.

Az intézményben egy ideje nem tudják megszervezni a papírgyűjtést, így annak bevétele helyett a diákönkormányzat a mai vásáron befolyt összeget kapja meg, s azt fordítja majd a gyerekekre.

Két kisdiák, Fábri Léna Róza és Otlokán Morella Márta azt mondták, hogy mindenki nagy örömmel készült a vásárra, még azokon a délutánokon is, amikor napköziben befejezték a házi feladatokat. Foglalkoztak papírhajtogatással, kézműveskedéssel. Több gyerek szülei még varrtak is ajándékokat, a gyerekek pedig ragasztópisztolyt is ragadtak, hogy bábokat készítsenek.

adventHódmezővásárhelyLuca-napszent józsef kertvárosi katolikus általános iskolaVásárhelyvásárhelyi hírek