Csúcsforgalom volt szeptemberben a vásárhelyi szálláshelyeken

Az elmúlt három év legerősebb szeptemberét produkálta a vásárhelyi turizmus 2021-ben, vélhetően az Állattenyésztési Napok módosított időpontja miatt. Az október és a november viszont gyengébb volt, mint a koronavírus-járvány előtti utolsó évben.  

A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma októberben 79 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, de a járvány előtti, 2019. októberi szinttel összevetve 31 százalékkal csökkent – közölte az országos mutatókat néhány napja a Központi Statisztikai Hivatal. 

Ha a pandémia előtti évet vesszük figyelembe, a vásárhelyi szállásadók forgalmában ugyanez a tendencia érvényesült az év tizedik és tizenegyedik hónapjában, ugyanakkor 2020-hoz képest az idei október 57, a november 53 százalékkal volt erősebb. 

2021 szeptembere viszont nem csak az elmúlt évek őszi nyitányát múlta felül, hanem 2019 és a 2021 júniusát is, ami feltehetőleg az Állattenyésztési Napok módosított időpontjával van összefüggésben. Jövőre május 5-7. között rendezik az országos érdeklődésre számot tartó eseményt. 

2019. év2020. év2021. év
szeptember480219735812
október508521993451
november336615332344
Regisztrált vendégéjszakák száma Hódmezővásárhelyen (forrás: Polgármesteri Hivatal)
szálláshelyekTurizmusvendéglátás