A járvány miatt önkéntesek nélkül, viszont a bezárt Tornyaiban egyébként dolgozó kollégákkal keresnek kerámia-töredékeket és egyéb emlékeket a Hódmezővásárhely melletti egykori Csomorkányon. Nagyon sokat meg lehet tudni az egykor itt élők után hátramaradt cserepekből, és a régészek azt mondják: összegyűjtik, amit lehet, mert utána felőrli a maradékot a mezőgazdaság.
– Megcsillan a napfényben – mondja kérdésünkre a Tornyai János Múzeum egyik dolgozója, akik 8-9-en az intézmény bezárása óta a csomorkányi templomrom mellett leleteket, többnyire korabeli edények, fali kerámia maradványait keresik, amikor azt kérdezem, mégis hogy lehet észrevenni a hosszan elterülő szántóföld rögjei között a sokszor vele teljesen egyszínű, és ahogy telnek az évek, a mezőgazdasági művelés miatt egyre apróbb leleteket.
Beres Máriától, a régészeti bejárást vezető egyik régésztől megtudjuk, tavaly még harminc-negyven család jött el önkéntes munkában régészeti emlékeket kutatni Szegedről, Szentesről, de leginkább Hódmezővásárhelyről, ám az idénre hirdetett közösségi régészetet le kellett fújni a járvány miatti korlátozások után. Egy évvel ezelőtt ilyenkor tizenhét hektárt tudtak átkutatni néprajzilag izgalmas darabok után kutatva, ami annak köszönhető, hogy a szakemberek munkájához hozzájárultak a lelkes helyi önkéntesek. Idén nélkülük ennek a töredékét tudják csak átfésülni, ráadásul jövő héten még rossz idő is jön.
– Négy négyzetkilométernyi területen utcák sorakoztak, házak, telkek, udvarok, hét-nyolcszáz ember lakhatott itt – mutatja A Tornyai János múzeum szakembere a mára haszonnövények termesztésére használt szántóföldet, amelyet hamarosan cirokkal vetnek be. Addig a maximum két hétig tudnak kutatni, amikor a terület parlagon van, de akkor is kell hozzá a megfelelő időjárás. Az egykori Csomorkány négyezer éve volt először lakott, majd a korai Árpád-korban kezdtek el sokan itt megtelepedni az ezredforduló környékén. A 15. századra a faluból virágzó középkori mezőváros lett, ám 1595-96-ban a török és a tatár hadjáratok elpusztították.
Testvérváros erős kapcsolatokkal
– Ami számunkra hirdeti, hogy éltek itt egykoron, az a földön és a föld alatt található leletek – mondja a régész, aki kollégáival most a felszíni leleteket gyűjti össze. A tavaly indult régészeti projekt, melyet a Nemzeti Kulturális Alap támogat, húsz négyzetkilométeres hálónként kutatja át a területet, a cél a teljes felszíni leletanyag begyűjtése, és ezáltal Csomorkány teljes feltérképezése. Ezek alapján igyekeznek kideríteni, hol mennyire volt sűrűn lakott és milyen épületek álltak itt, a ma a horizontig elterülő mezők helyén egykor.
Amikor a törökök elpusztították a várost, a lakosok többsége bemenekült Hódmezővásárhelyre, a török feljegyzésekben látszik, hogy Csomorknyákon és Hódmezővásárhelyen az adózók közt sok volt az azonos családnév, egy ilyen pusztításkor nyilván a legközelebbi rokonhoz lehet menekülni, vagy ha a másik városban is van valakinek birtoka, akkor oda. Akik innen elmenekültek, ide visszabérelték a földeket, tehát továbbra is éltek itt emberek. Ennek köszönhetjük, hogy a csomorkanyizmus az él a vásárhelyiek körében – mondja, ennek példájaként Németh László Égető Eszter című regényére utal, majd mutatja, hogy az a hátunk mögött, a csomorkányi iskolánál játszódik a történet.
– Mivel okleveles adatok nem nagyon vannak, a templomásatások révén derült az ki teljesen világosan, hogy miként fejlődött Csomorkány. Nem beszélnek az írásos források arról, mennyire volt jelentős a település. Azt azonban lehet tudni, hogy Zsigmond király és Hunyadi Mátyás korában is bővítették, átépítették a templomot, ez utóbbi nyomán majdnem akkora lett, mint a szegedi Alsóvárosi ferences templom. Ez pedig egyértelműen arra utal, hogy ez reprezentációs céllal történt, utal a település megnőtt lélekszámára és anyagi erejére – vonja le a következtetést a szakember.
Néhány importkerámia is előkerült, ami azt mutatja, hogy ez a mezőváros a 15-16. században virágzó életet élt, erős belföldi és nemzetközi kapcsolatai voltak. Még török fegyverekről származó bronz- és rézveretek is előkerültek, és találtak török feliratos pipából származó leletet is. De emellett dél-német és osztrák kerámiák is előkerültek, ezeket annak a kereskedelmi útvonal mentén elterülő városokból vásárolhatták meg, ahová innen a marhát hajtották, a késő középkorban ugyanis ez volt az egyik fő kiviteli cikkük.
Csoda, hogy túlélték
– A mezővárosnak azon a részén dolgozunk, ahol a leggazdagabbak éltek, a templomdomb környékén – avat be, majd hozzáteszi: itt vannak a legrangosabb telkek, itt minőségi kerámiatöredékekre számítunk, díszítettre, akár importra vagy üvegre. Örülnénk, ha megtalálnánk az egykori házaknak a helyét és hogy akkor milyen edényeket használtak – összegzi a várakozásokat.
– Ez valami mesés! – meglepetten kiáltanak fel Csányi Viktorral, aki szintén a Tornyai János Múzeum régésze, mivel a zacskókba rendezett leletek között, amit a dolgozók összeszedtek, egy érdekes darabot fogtak ki: ez egy dél-német import szamóca díszes mázas kerámia – tudjuk meg, majd elárulják azt is: a darab valamilyen krigli-szerű edény részét alkothatta egykoron.
– Az összegyűjtött állatcsontokat is vizsgáljuk, de a csigákat is. A puhatestűek maradványaiból kiderül, hogy mikor volt száraz és nedves időszak, és hogy milyen csigákat ettek meg, mert a számukból látszik, hogy a középkorban ez bevett szokás volt – meséli Beres Mária.
Általában több köbméter anyag kerül be, tavaly több mint 86 ezer cserepet sikerült feldolgoznunk, ezeken a korábbi időszakok betelepültsége is megfigyelhető: az avar és a germán időszaknak, illetve Honfoglalás korabeli-Árpád-kori, de még gyér őskori, szarmata korabeliről is találtak leleteket – összegez a régész. Aláhúzza: számukra Csomorkány mint középkori település izgalmas. Gyönyörű cserépkályhákra utaló mérműves kályhacsempéket találtak, ami azért ami a gazdagságot jelenti, számos üvegpalack töredékét találták meg a 15. századból. Erről azt mondta:
Négyzetről négyzetre
Ma már a legnagyobb szomorúságunkra alig kisujjkörömnyi nagyságúak a kerámiák, amelyek a leggyakoribb leletek errefelé – summázza. Ezért is használják a négyzethálós terepbejárást, hogy így is megtalálják a maradványokat.
És ezért igyekeznek mindent begyűjteni, amit tudnak, mert reális, hogy tíz év múlva már ilyen kis darabokat sem találnak, a mezőgazdasági gépek egészen apró darabokra őrlik fel, amit még ott hagynak.
– Ez azért kora reggeltől végezve egy fizikailag is megterhelő munka – mondja Beres Mária, akit mintha megcáfolná Kis Attiláné Kati. A rendes körülmények közt a Tornyaiban takarítóként dolgozó középkorú nő övtáskájából messziről hallhatóan szól a zene szól, láthatóan élvezi a munkáját. Kérdésünkre azt mondja, neki nem megterhelő, sőt kellemes kikapcsolódásnak is számít, pláne, hogy ilyen jó az idő.