Csak egy pont Ceglédről

A sereghajtó otthonában botlott a HVSC férfi vízilabda csapata az OBI/B-s bajnokság szombati játéknapján. A félidőben még három góllal vezettek a vásárhelyiek, mégis a vége előtt néhány másodperccel sikerült csak döntetlenre menteni a találkozót. Az alapszakasz, amiből még öt mérkőzés van hátra, március 21-én zárul. Ha meg tudná őrizni jelenlegi pozícióját a HVSC, a középszakaszt a legjobb nyolcat felvonultató felsőházban kezdhetné, vagyis biztosan javítana tavalyi helyezésén – 2019-ben a 16. helyen végeztek a húszas mezőnyben.Cegléd – HVSC

10-10 

(2-2, 0-3, 5-2, 3-3)

Szabó Tamás vezetőedző: Kettős érzésem van a mérkőzéssel kapcsolatban. Egyrészt nyerni szerettünk volna, másrészt, mivel 8 másodperccel a vége előtt egyenlítettünk, örülnünk kell az egy pontnak. Remek első félidőt produkáltunk, aztán érthetetlenül visszaestünk a harmadik negyedre. Nem éreztük, mikor, melyik pozícióból, és milyen mélyen kellett volna zónázni, emellett nagyon ültek a ceglédiek lövései ebben a negyedben. Sajnos hozzá tartozik még, hogy kapusunk, Ujházi Attila egész héten betegséggel küszködött, Werner Ricsi pedig sérülés miatt nem állt rendelkezésemre. Jelenleg a negyedik, még felsőházat érő helyen vagyunk, de nehéz a sorsolásunk, nem lesz könnyű megtartani. Év elején célunk a középházas helyezés elérése volt, de küzdünk természetesen, hogy még fentebb tudjunk lépni, de ez már a bravúr kategória lenne.

HVSC