Continental: megvan az új kollektív szerződés

Megállapodás született a makói Continental – teljes, hivatalos nevén ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. – dolgozói és a vezetőség között. Korábban az állami támogatás megvonása, vitatott rendelkezések, sztrájk és elbocsátások is szóba kerültek az üzem kapcsán, írja az Autopro.

Korábban a felek közötti vitás helyzet addig fajult, hogy a gyárban sztrájk is volt, ami miatt a vezérigazgató meg is rótta a benne részt vevőket. A helyzet már kormányzati szintre is eljutott, amikor kiszivárgott, hogy írásos engedély kellett volna a munkaidőben történő beszélgetéshez.

A cég egyébként az elbocsátások kapcsán végig az ágazat 2018 óta tartó válságáról írtak. Munkavállalói és érdekképviseleti oldalról viszont gyakran mutattak rá a sztrájk és az elbocsátások közötti, meglátásaik szerint fennálló összefüggésekre.

Most azonban a makói Contitech közleménye szerint 2021. december 2-án a felek aláírták a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. új kollektív szerződését. MEglátásuk szerint ez fontos lépés ez vállalat számára a munkabéke irányába, ezzel ugyanis elindultak az egység és az együttműködés útján.

Szakszervezeteink, azaz a CDFSZ, az MGSZ és az MTSZSZ a munkáltatóval közösen egy nem mindennapi, szükségszerű helyzetet kezeltek most eredményesen. Ez jó jel és útmutató példa arra, hogy a következő időszakban is képesek legyünk közösen válaszokat adni a kihívásokra – írta meg a vállalat.

A közlemény szerint az új szerződést belső csatornákon a vállalat minden dolgozója számára elérhetővé teszik.

Forrás: Autopro

ContinentalMakó