Büntetőfékezés lett a hétvégi buli vége – videóval

A nő, az egyik vele utazó barátnője volt élettársának kocsiját fedezte fel mögöttük. Ezért többször is indokolatlanul büntetőfékezett előtte. Vádat is emeltek ellene.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy középkorú nővel szemben, aki egy hétvégi éjszakán büntetőfékezett a mögötte haladó előtt.

A vádirat szerint a nő két barátnőjével szórakozott 2023 novemberének egyik hétvégéjén, egy győri szórakozóhelyen. Innen a hajnali órákban autóval indultak haza, mikor észlelték, hogy mögöttük az egyik utas volt élettársa közlekedik.

A vádlott úgy ítélte meg, hogy a férfi követi őket, ezért közlekedése során, a hajnali órákra jellemző gyér forgalom ellenére többször is hirtelen, ok nélkül fékezett az autójával. A mögöttük haladó férfinak többször satufékeznie kellett, míg végül egy alkalommal már nem is tudott megállni a vádlott mögött és nekiütközött az előtte megálló gépkocsinak.

Az ütközés során személyi sérülés nem történt.

Az ügyészség a terheltet közúti veszélyeztetés elkövetésével vádolja. Vele szemben akár három év szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy az elkövetőt a járásbíróság határozott időre tiltsa el a járművezetéstől.

Az érdemi döntést az ügyben várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

A sértett által készített felvételen a fékezések és az ütközés látható. 

büntetőfékezésélettárssofőrmszórakozóhely