Borúlátóak a magyarok egy kutatás szerint

„Hosszú évek óta nem volt olyan negatív a magyarok jövőképe, mint most” – írja a Medián friss felmérésben. A hvg360-on megjelent kutatás szerint sokat változott fél év alatt annak megítélése, hogy jó irányba mennek-e a dolgok, vagy sem.

Jelentős mértékben romlott a közhangulat Magyarországon a Medián friss kutatása szerint, tavasszal – mikor már kirobbant az orosz–ukrán háború – még szűk, 51 százalékos többségben voltak azok, akik szerint jó irányba mennek a dolgok. Az év végére ez sokat változott: december közepére kétharmados többség érezte úgy, hogy az ország rossz irányba tart.

A felmérés a borúlátás mögött a háború és annak következményei állnak: erősödött a társadalomban a szankciók elutasítása, és jóval kevesebben mondják, hogy akkor is az agresszor megbüntetését pártolnák, ha emiatt „Magyarország gazdasági fejlődése lelassulna, tovább nehezülne a megélhetés”.

Az EU magyarországi megítélésének sem tett jót az elmúlt fél év szankciók ellen hangoló politikája. Magyarország EU-tagságának tavasszal még csaknem kilenctizedes támogatottsága volt, ez az elmúlt hónapokban tíz százalékponttal csökkent. A kutatás szerint legnagyobb arányban a fideszesek fordultak el az Uniótól, de még az ellenzéki szavazók között is akad néhány százalék. Emellett egyre többen érzékelik azt a környezetükben, hogy országosan is romlott az Európai Unió megítélése.

A magyarok többségének a karácsony és az azt megelőző várakozás sem feltétlenül örömteli. 49 százalékukra az örömteli várakozás, 42 százalékukra viszont „a sok tennivaló és kiadás miatti szorongás” a jellemző – írja a Medián. Érdekes, hogy a kormánypárti szavazók nagyobb arányban készülnek a karácsonyra örömteli várakozással, mint az ellenzékiek.

közvélemény-kutatásMedián