Szegedi Törvényszék csupán három sajtóorgánum munkatársait engedte be Lázár János és Márki-Zay Péter között zajló rágalmazási eljárás másodfokú tárgyalására. Indokolásuk jogszerű volt, a tárgyalóterem kapacitására hivatkoztak, ezért tudták csak korlátozott számban beengedni a sajtó képviselőit. Ám a jogos intézkedés mögött mégis számos kérdés felmerül, és ez messze nem méltatlankodás, hanem csak kérdésfeltevés a járványügyek mentén.
Az elején érdemes két dolgot tisztázni. Egyrészt még véletlenül sem a Szegedi Törvényszékre szeretnék valamiféle vizes lepedőt ráhúzni, pusztán éppen egy előttük folyó pernél jönnek elő a kérdések, de megítélésem szerint ez megeshetett volna akár Debrecenben, Szombathelyen vagy Budapesten is. Másrészt azért sem lehet a Szegedi Törvényszék sara a dolog, mert a szabályok megváltoztatása a központi jogalkotók feladata lenne.
Mi az oka annak, hogy egy közérdeklődésre számot tartó per esetén csak 3 szerkesztőséget (tehát maximum 6 embert, riporter mellett egy fotóst/operatőrt) engednek be? Hogyan biztosítják a szabad tájékoztatáshoz való jogot országosan? Életszerű-e még most is a pandémiára hivatkozni és így csorbítani egy alapjogot?
Bármennyire is engedik meg a jogszabályok, még karanténmentes időben is (hozzáteszem, nem is támadható módon), hogy a bíróság felmérheti a terem befogadó képességét, és aszerint korlátozhatja a nyilvánosság mértékét, ennek a felhatalmazásnak azonban nem szabadna korlátok nélkülinek lennie. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a Szegedi Törvényszéket nem úgy alakították ki, hogy óriástermek legyenek benne. Az egész épület még ma is inkább emlékeztet felépítésében egy iskolára, és annak tantermeire.
Elgondolkodott-e azon a központi hatalom vagy az Országos Bírósági Hivatal, hogy miként lehetne biztosítani valamennyi szerkesztőség számára, hogy akinek kell képet, akinek kell, hangot biztosítsanak egy adott tárgyalásról? Mert még azt is elismerhetjük, hogy a probléma nem egyedi, nem hungarikum. De sokan felvetették már, hogy érdemes lenne, ha pandémia miatt máshogy tényleg nem megy, egy valamiféle központi kamerát bevinni, amely nem élőben, de felvételt készít, bárkinek, aki kéri.
A jogi szabályozás azért is elmaradott, mert az kép-, és hangfelvétel készítésének korlátját írja elő azoknál, akik ehhez nem járulnak hozzá. Pedig a felekről vagy egy büntetőteljárás során egy vádlottról is fontos, hogy készíthessen egy forgatócsoport felvételeket, ezt a jogot nem szabadna elvenni. Azt viszont fontos szabályozni, hogy ez miként kerülhet a nyilvánosság elé. Itt természetesen már fontosabbnak kellene lennie a hozzájárulásnak.
Fontos tisztázni, hogy minden nehézség ellenére a konkrét bíróságok általában segítik a sajtó munkáját a maguk módján. Jogászként átlátom a jogi alkalmazottak nézőpontját is a bíróságokon, a legfontosabb a rend fenntartása és a zavartalan munkavégzés egy bíró szempontjából. Ám amikor már, természetesen a fontosabb járványügyi szabályokat (kézmosás, nyilatkozat leadása, maszkviselés) ugyan betartva, de mégis csak a korlátozásokat, sok fontos létszámkorlátot szinte mindenütt feloldottak, nem lenne-e érdemes némi könnyítésen elgondolkodni a bíróságok esetében is? Nem lenne-e ebben az esetben kötelessége a bíróságnak a távolság miatt fokozott figyelemmel a nagyobb tárgyalóterembe vinni a nagy érdeklődésre számot tartó tárgyalásokat? Hiszen a bíróság mégis csak az a hely, ahol a nyilvánosság kérdése az egyik legfontosabb alapjogunk.
Mert ennél, hangozzon bármennyire is furcsán, még lehet az is jobb lenne, ha, ahogy fentebb említettem, egy központi kamerás ember venné a tárgyalást, és eljuttatná a felvételeket ahhoz, aki kéri. Akkor legalább nem csorbulna (ennyire?) az esélyegyenlőség.