Bezárják a sportpályákat Makón, ezért visszalépett a HFC megyei riválisa

Kedd este jelentette be a Makó FC, hogy visszalépnek az NB3-as bajnokságtól, ugyanis az önkormányzat nem tudja működtetni a stadiont.

A makói csapat tájékoztatása szerint az önkormányzat a 10-12-szeres energiaár-növekedés miatt kénytelen bezárni intézményei és sportlétesítményei jelentős részét. Közéjük tartozik a Makó Aréna is október elsejétől. ,,Megértjük az önkormányzat döntését, ugyanakkor a Makó FC a létesítmény nélkül nem tud sporttevékenységet folytatni” – fogalmaztak.

Hozzátették, a csapat támogatói körét is súlyosan érintette a gazdasági válság. Nincs keretük és lehetőségük arra, hogy pályát és öltözőket béreljenek a felnőttek hazai környezetben történő felkészüléséhez, illetve versenyzéséhez. Így a fenti okok miatt bejelentették, hogy a Makó FC 2022. szeptember 27-től visszalép az NB3-as bajnokságtól.

Azt írják, a Farkas Éva Erzsébet polgármesterrel folytatott egyeztetésen megállapodtak abban, hogy a makói utánpótlás labdarúgás megmentése érdekében a nehéz gazdasági helyzet ellenére is mindent megtesznek.

A makóiak pedig most kaptak új lendületet, az elmúlt három meccsükből kettőt is megnyertek és egy döntetlent értek el. Hódmezővásárhelyen november 6-án léptek volna pályára.

labdarúgásMakó