Bezárják a Délmagyar vidéki irodáit

Tegnap ünnepelte a 110. születésnapját Csongrád megye napilapja, a Délmagyarország. A nagy múltú kiadvány az elmúlt években olvasóinak komoly táborát veszítette, a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség adatai szerint egyre csökken a példányszáma. A vásárhelyiek emlékezhetnek arra a három éve történt sajtótájékoztatóra, melyen Cseri Tamás önkormányzati képviselő arra biztatott mindenkit: mivel szerinte a Délmagyar kampányújság lett, mondják le az előfizetést. Azt nem gondoljuk, hogy megyeszerte a városatya tanácsát fogadták meg az olvasók, de tény, hogy meghallgatásra talált a kérése, a számok ugyanis nem festenek kedvező képet. Míg az 1910-ben alapított újságból

  • 2016 végén napi 35 ezer példányt adtak el
  • egy évvel később ez a szám 32 ezer
  • 2018-ban 27 ezer
  • tavaly év végén a legjobb napokon is 24 ezer
  • idén az eddigi adatok szerint 21-23 ezer között adnak el belőle.

Az idén 110 éves kiadvány az elmúlt években komoly változásokon ment át. Andy Vajna filmügyi biztos cége 2017 szeptemberében vette meg az akkor még Lapcom nevű, a Délmagyarországot is kiadó társaságot, a következő évben viszont már Mészáros Lőrinc üzleti érdekeltségéhez tartozott a megyei lap. Ma a Mediaworks Hungary Zrt. csapatát erősíti, ez pedig a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány elnevezésű hatalmas médiakonglomerátum – benne közel félezer kiadvánnyal, rádiókkal, tévékkel, az összes megyei napilappal – fennhatósága alatt áll.

A HVG korábban rámutatott: a Mediaworkshöz tartozó megyei lapok összesített példányszáma folyamatosan csökken, a cégcsoporthoz tartozó bulvársajtó sem hozza az elvártat, és ezt nem biztos, hogy arra lehet fogni, hogy világszerte csökken a nyomtatott lapok példányszáma. Információk szerint a megyei lapok többségénél a reklámbevételek mintegy felét az állami hirdetések adják – 100 milliárdról lehet hallani – az olvasók számára ingyenes online felületeken még rosszabb az arány, tavaly a Mediaworks portáljait 69 százalékban finanszírozta az állam.

A koronavírus-járvány kezdetén a megyei lapnál is a home office lett a jellemző munkavégzési forma, a Szegeden kívüli irodáikat átmeneti jelleggel bezárták. Információink szerint az ideiglenes állapot időközben véglegessé vált: a három vidéki ügyfélszolgálatot – Hódmezővásárhely, Szentes, Makó – már egyáltalán nem nyitják ki.

DélmagyarországMédiaworksnapilap