Ma délelőtt megírtuk, hogy Márki-Zay Péter reagált a helyi kormánypárti sajtóban megjelent írásra, amely annak a vásárhelyi férfinak az ügyét tematizálta, akit nemrégiben jogerősen börtönbüntetésre ítéltek pedofília miatt. A polgármester szemére vetik, hogy az elítélt és felesége korábban az aktivistájuk volt – mint sok más vásárhelyi szintén, persze ezt nem teszik hozzá. Berényi Károly, akinek a fotóját a helyi kormánypárti média a polgármesterével együtt tette címlapos cikkbe a pedofil bűnelkövető mellett, most közösségi oldalán határolódott el a jelenségtől.
„A leghatározottabban elítélem az összes pedofil bűncselekményt elkövető személyt, és a lehető legkeményebb büntetést tartom én is elfogadhatónak velük szemben, amennyiben hitelt érdemlően bebizonyosodik bűnösségük. Legyen az a Bicskei Gyermekotthon igazgatója, vagy Magyarország perui nagykövete, vagy a NER-es katolikus atyák egyike, másika… vagy bárki más. Az aberrált pedofil rémtettekre nincs bocsánat, a gyermekeink védelme mindennél fontosabb közös ügy, közügy”
– fogalmaz Berényi Károly Facebook-oldalán. Az alpolgármester hangsúlyozza, érzése szerint az ügy kirobbantásának nem a pedofil-elkövető bemutatása volt a célja, hanem az, hogy azt politikai támadásra használják. Ezt pedig a helyi Fidesz-KDNP közleménye is példázza, hiszen elsősorban nem a pedofil bűntényt, hanem azt domborítják ki, hogy az illető Márki-Zay egyik aktivistája volt. Az alpolgármesterre ugyan csak egy fotó közreadásával utaltak, viszont a Fidesz közleményében már őt is számonkéri, milyen kapcsolat fűzi „a pedofíliával elítélt személyhez”. Elismerve, hogy az egyik támogatójuk volt, Berényi Károly posztjában rámutat: nem „káderezték” azokat, akik segítettek nekik:
…mindenkit szeretettel befogadtunk, aki segíteni akart. Ezen önkéntesek egyike volt Krizsán Zoltán, aki feleségével együtt sok közösségi munkában vett részt. Zoltánnak köszönhettük pl. hogy az azóta ledőlt Császtvay kút csúcsán a díszlámpa újra világítson. Ügyes műszaki tudású, önzetlenül bárkinek segítő ezermester volt. Egy véletlen balesetben azonban levágta az egyik ujját. Amelyik képen én is látható vagyok az akkor készült, amikor a Kossuth kör elnökeként és orvosként otthonában meglátogattam a lábadozó sérültet.
Arról, hogy Zoltán ellen eljárás folyik, nem tudtak, ahogy az ítéletről is mindannyian csak nyáron értesültek – teszi hozzá az alpolgármester, aki végül nehezményezi, hogy – ahogyan a korábbi, őt és családját támadó cikkeknek – ezt az írást sem vállalta senki névvel a Promenád24 újságírói közül. Posztja befejezéséül Berényi Károly így nemes egyszerűséggel közzéteszi a lap impresszumát.