Belgrádban is utcára vonultak – az erőszak ,,kultúrája” ellen tiltakoztak

Több tízezren vonultak utcára pénteken Belgrádban egy kormányellenes tüntetésen, azt követően, hogy két lövöldözésben összesen 18 ember vesztette életét, és a halálesetekért az erőszak kultúráját okolták, amelyet a tiltakozók véleménye szerint a hatóságok ellenőrizetlenül hagynak elharapózni.

Május 3-án egy tizenéves fiú kilenc diákot és egy biztonsági őrt ölt meg az belgrádi iskolai tömeges lövöldözésben, egy nappal később pedig egy 21 éves férfi ölt meg nyolc személyt Belgrád külterületén.

A tüntetést szervező ellenzéki pártok szerint az Aleksandar Vučić által vezetett kormány nem fékezte meg az erőszakot népszerűsítő médiát, és nem lépett fel a társadalom bűnöző elemei ellen. Kiemelték, hogy a közelmúltban egy szerbiai valóságshowban elítélt bűnözőket, köztük gyilkosokat vagy nők ellen egyéb erőszakot alkalmazó személyeket mutattak be.

A tüntetők lemondásra szólították fel Vučićot, Bratislav Gasic belügyminisztert és a szerbiai biztonsági ügynökség vezetőjét.

A résztvevők bíztatónak nevezték a tiltakozók magas létszámát. Egy Vera nevű egyetemi tanár azt mondta a Reutersnek, hogy tiltakozik az ellen, hogy úgy éljenek ebben az országban, ahogyan most élnek, és tiltakozik az erőszak ellen, amely mindenütt látható a közbeszédben, a médiában.

A kormány tagadja az ellenzéki pártok vádjait, és egyben azzal vádolja őket, hogy politikai haszonszerzés céljából szervezik a tüntetéseket.

BelgráderőszakTüntetés