Béka

Cseri Tamás szerint „érdekes, hogy a BBC standard alapján működő, független-objektív városi portálon nem hír, hogy tegnap Hódmezővásárhely polgármestere egy hamisított dokumentummal illusztrálta zilált elméjének újabb termékét hivatalos oldalán. Bár több országos portál is lehozta az orbitális égést, de ennek helyben úgy tűnik, nincs hírértéke.”

Való igaz, a kiegyensúlyozottságáról messze földön híres Pesti Srácok és a Mandiner beszámolt a szerencsétlen esetről, a városvezető pedig vette a lapot, és azóta le is cserélte az illusztrációt a citált posztnál, ami egyébként arról szólt, hogy kormányváltás esetén kompromisszumok nélkül nyilvánosságra kell hozni az összes ügynökaktát.

Tehát ez lenne, mármint az ügynökakták kiteregetése a polgármester „zilált elméjének újabb terméke”.

Nos, annak idején, pontosabban 2012-ben egy másik vásárhelyi politikus is előrukkolt egy hasonlóan „eszement” ötlettel.

Nevezetesen Lázár János, aki a Nemzeti Emlékezet Bizottság a kormány törvényjavaslata alapján történő felállítását jelentette be, amely szerinte elkezdheti a rendszerváltás óta húzódó ügy megoldását. A bizottságba „a napi politikától független tagokat”, „komoly társadalmi, szakmai tekintélyeket” terveznek delegálni, akik azt várják, „rövid időn belül” javaslatokat tegyenek olyan kérdésekkel kapcsolatban, mint az ügynökakták feltárása és a volt kommunista vezetők nyugdíja. Lázár a bizottság feladataként jelölte meg azt is, hogy megnevezze a kommunista rendszer vezetőit, megállapítsa a felelősségüket, illetve azt, hogy (román és cseh mintára) javaslatot tegyen arra, miként vehessenek rész a közéletben.

Ami igazán gyomorforgató – hogy egy klasszikust idézzünk -, az az emlékezetkiesés, amiben minden hatalomra került magyar politikai erő szenved, ha a múlt feltárásáról van szó. Talán jobb lenne egyszer és mindenkorra megemészteni ezt az egészet, de a békéhez előbb le kéne nyelni a békát.

Cseri TamásLázár JánosMárki-Zay Péterügynöklista