Befejezték a nyomozást: lopott és valótlant állított a vásárhelyi rendőröknek

A helybeli férfi biciklit és segédmotoros kerékpárt tulajdonított el Hódmezővásárhelyen, majd valótlanul tett bejelentést a rendőrségre.

A police.hu tájékoztatása szerint a 39 éves férfi először 2020. április elején ment be egyik ismerőséhez, majd elvitte a műhelyben tárolt mopedjét. Két hónappal később pedig telefonon többször valótlan bejelentést tett a rendőrségre, ezzel félrevezetve a szolgálatban lévő járőröket. Egy másik ismerőse 2020. július 14-én a városközpontban kérte meg arra, hogy a közeli dohányboltban váltassa föl a húszezresét. A férfi átvette a bankót, azonban a váltópénzt nem vitte vissza a sértettnek. Még ebben a hónapban beosont egy társasház udvarára is, ahonnan hazatolt egy lezáratlan kerékpárt.

A rendőrök a városban elfogták és a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra előállítottak. Gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, ellene hatóság félrevezetése vétség, valamint lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A nyomozók megtalálták a segédmotoros kerékpárt, valamint a biciklit, azokat visszaadták a tulajdonosoknak.

HódmezővásárhelyHódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságkerékpárlopás