Azonnali segítség kell december 31-ig! Leállhat a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének működése

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének összesen 207 fő ajánlotta fel adója 1%-át, összesen 1 353 735 forintot. További működésükhöz azonban ez nem elegendő, ezért gyűjtést indítottak. Szükség van még önzetlen, segítő emberekre.

Korábban elmondták, hogy egy viszonylag nagy, sőt, hatalmas összeg, 2 millió 342 ezer 265 forint hiányzik ahhoz, hogy csökkentett módban, de tovább folytassák a működésünket és kitartsanak még egy évet. Ekkora összeget összegyűjteni nehéz, hiszen a havi kiadásaikra is alig gyűlnek adományok.

Azóta 160 ezer forint adomány érkezett az általuk létrehozott, és nemrég elhunyt alapító tagjukról, a menhely néhai fő gondozójáról elnevezett Mária alapba. Sajnos a felajánlott összeg nem nő jelentősen, amellett persze, hogy minden felajánlásnak örülnek. De amennyiben december 31-ig nem sikerül legalább egy, az alapműködéshez elengedhetetlen összeget előteremteniük, akkor tényleg be kell csukniuk a kaput, az állatokat pedig más szervezeteknek átadni. Ez az összeg lefedné egy gondozó bérét, a védencek ellátását és a számlák kifizetését, és az esetleges vis maior helyzeteket.

Az adó 1% felajánlása óta eltelt hetekben voltak érdeklődések, örökbefogadások azonban nem történtek, pedig az is nagy segítség lenne, akárcsak az, ha állateledellel segítenék a munkájukat vagy virtuálisan fogadnának örökbe egy állatot, bár a valódinak jobban örülnének.

Fotó: Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete

Az Egyesület az Állatvédelmi- és Szabadidős Központban található Hódmezővásárhelyen. Az állatokat előzetes egyeztetés után lehet megtekinteni. 

Az adományokat a következő módokon várják:

  • Számlaszám: 10700158-67637539-51100005 (CIB Bank) 
  • PayPal: hmvhelyiallatvedok@gmail.com  
  • Külföldi utalás esetén: HU60 1070 0158 6763 7539 5110 0005
  • SWIFT kód: CIBHHUHB

Aki utal adományt, az a KÖZLEMÉNY rovatba ezt írja: ,,2023-as működésre”

Bővebb információ és egyeztetés kérhető az elnok@hmvhelyiallatvedok.eu címen keresztül is.

adományHódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete